|
|
|
|
Rushdie-ról - ismét, de nem utoljára (1.rész)
|
1990. december 26. szerda (MTI-Panoráma) - Huszonkét hónapja
foglalkoztatja a közvéleményt. Eltűnik, előbukkan, nyilatkozik vagy
éppenséggel megközelíthetetlenné válik - Salman Rushdie, a Sátáni
versek című mű indiai származású brit szerzője, akit Khomeini
ajatollah halálra ítélt, cselekedjen bármit is, érdekli az
embereket. Sokan most úgy vélik, ő maga remélte, talán az utolsó
fejezet kezdődik történetében: közlése, miszerint áttér a muzulmán
hitre és megváltoztatja a kifogásolt mű legtöbbet bírált részeit,
talán arra indítja Irán vezetőit, hogy semmisnek nyilvánítsák a
halálos itéletet, s ezáltal véget érhetne az író földalatti élete.
Ali Hamenei iráni államfő azonban szinte azonnal reagált: a halálos
ítélet a megbánás ellenére is érvényben marad.
A könyv megjelenése óta a következőek a leglényegesebb mozzanatok a modern krimiben:
1988. szeptember: A Viking Penguin kiadónál megjelenik Salman Rushdie Sátáni versek című könyve;
1988. szeptember-december: Muzulmán körök azzal vádolják, hogy kigúnyolta az iszlámot, bemocskolta Allah nevét. A könyvet a legtöbb arab országban feketelistára helyezik;
1989. január 14.: Az angliai Bradfordban nyilvánosan elégetik a könyvet;
1989. február 13.: Pakisztánban a feldühödött tömeg ellen kivezényelt rendőrség brutálisan támad a tüntetőkre; öten meghalnak, több mint százan megsebesülnek;
1989. február 14.: Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője halálos itéletet mond ki Salman Rushdie-ra, s egyszersmind felszólítja híveit a világban az ítélet végrehajtására, majd egy nappal később tekintélyes vérdíjat ígér a sikeres merényletért. A Scotland Yard különleges antiterrorista egysége elfoglalja ,,állásait,,; azóta Rushdie tartózkodási helye ismeretlen;
1989. március 7.: Miután Anglia többszöri felszólítás ellenére sem adja ki Rushdie-t, Irán felfüggeszti a diplomácia kapcsolatokat Nagy-Britanniával. Az irodalmi világ felhördülését tettek követik: elsőként az olasz Mondadori kiadó fordíttatja le és publikálja a könyvet, majd a nyugat-berlini Tageszeitung, a francia Nouvel Observateur, a Le Figaro és több más lap közöl belőle kivonatokat;
1989. április: Bár Rushdie ismeretlen tartózkodási helyéről több ízben tudatta már a világgal, nem állt szándékában megsérteni az iszlámot és annak híveit, egyre több muzulmán szervezet csatlakozik Khomeini felhívásához. Egymást követik a fenyegetések a könyvet árusító boltok, a szerkesztőségek és a kiadók ellen; (folyt.)
1990. december 26., szerda 13:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|