|
|
|
|
- A NATO és a szovjet fegyvercsökkenetés - 1. folyt.
|
A korrekciós időben azért állapodtak meg, mert az adatszolgáltatásra vonatkozó szakaszokat jóformán az utolsó pillanatban vették bele a szerződésbe, Amerika kezdeményezésére.
Azt csak találgatni lehet, hogy a Szovjetunió szándékosan, vagy tévedésből hamisította meg az adatokat. Lehet, hogy Moszkva folytatni kívánja a részben már kiöregedett fegyverek kivonását a leszerelési övezetből azért, hogy elkerülje a megsemmisítéssel járó rendkívül magas költségeket.
Lehetséges az is, hogy a rossz gazdasági helyzetben nem akarja nyilvánosságra hozni, hogy milyen hatalmas tömegű fegyverzet gyártására költötték a pénzt az elmúlt évtizedekben. November 19-ikéig, tehát a szerződés aláírásának napjáig az aláíró államoknak jogában állt elszállítani a fegyvereket a leszerelési térségből. Nem lehet azonban kizárni azt a lehetőséget, hogy egyes parancsnokok nem voltak képesek elszállítatni eddig a határidőig a rájuk kirótt mennyiséget, és ezért megtévesztő jelentéseket írtak a politikai vezetőségnek. Ilyesmi nem először fordulna elő a Szovjetuniában.
Persze, a szovjet hadseregben nem tetszett mindenkinek a fegyverzetkorlátozó szerződés. És éppen ezért nem utasítható el teljesen a tudatos megtévesztés gyanuja sem. Amerikát és NATO szövetségeseit azonban nemcsak ez az adatszolgáltatási probléma nyugtalanítja.
A fegyverkorlátozó szerződés - mint mondottuk - csak a szárazföldi telepítésű fegyverekre és csapatokra vonatkozik. Amerikai részről éppen ezért meglepődtek, amikor megtudták, hogy a Szovjetunió tengerészgyalogságnak minősített át három lövészhadosztályt. Amelyek íly módon nem esnek a szerződés hatáskörébe. (folyt.)
1990. december 19., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|