|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
A szlovén helyzet
"A szlovén függetlenségi törekvések érthetők. Ha meggondoljuk,
hogy a köztársaság történelme, szokásai, hagyományai alapján
lényegesen jobban kötődik például Ausztriához, mint Jugoszlávia déli
részeihez. A lakosság létszáma 1,9 millió, ami kevesebb, mint az
összlakosság 10 százaléka. Mégis Szlovénia adja az ország
össznemzeti termelésének egyötödét, az exportból pedig még
jelentősebb arányban, egynegyed részben veszi ki részét.
Szlovéniában kezdődtek meg elsőként a piacgazdaság bevezetését célzó
reformok és itt - a többi köztársaságnál - jóval hamarabb léptek a
privatizálás útjára. Itt zajlottak le az első szabad választások is,
45 évi kommunista uralom után áprilisban.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kubai menekült
|
Madrid, 1990. december 24. hétfő (AFP)- Hosszú hercehurca és
megannyi viszontagság után a spanyol hatóságok végül politikai
menedékjogban részesítették Alfredo Margollez Rodriguezt, a kubai
kereskedelmi hajózási társaság jogi osztályának vezetőjét - közölte
hétfőn az ABC című madridi lap, amelynek két munkatársa is jelen
volt az engedély kiadásánál.
A kubaitól múlt hét szerdán megtagadták az engedélyt a külföldiekkel foglalkozó madridi irodán. Ekkor az Egyesült Államok madridi nagykövetségéhez fordult segítségért, majd a kubai biztonsági szolgálat esetleges megtorlásától tartva Mexikóba utazott, de onnan visszairányították Spanyolországba.
Margollezz Rodriguez Miamibe szeretne utazni, ahol családja él.+++
1990. december 24., hétfő 13:08
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|