|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
A szlovén helyzet
"A szlovén függetlenségi törekvések érthetők. Ha meggondoljuk,
hogy a köztársaság történelme, szokásai, hagyományai alapján
lényegesen jobban kötődik például Ausztriához, mint Jugoszlávia déli
részeihez. A lakosság létszáma 1,9 millió, ami kevesebb, mint az
összlakosság 10 százaléka. Mégis Szlovénia adja az ország
össznemzeti termelésének egyötödét, az exportból pedig még
jelentősebb arányban, egynegyed részben veszi ki részét.
Szlovéniában kezdődtek meg elsőként a piacgazdaság bevezetését célzó
reformok és itt - a többi köztársaságnál - jóval hamarabb léptek a
privatizálás útjára. Itt zajlottak le az első szabad választások is,
45 évi kommunista uralom után áprilisban.
"
|
|
|
|
|
|
|
A várható kelet-európai menekültek
|
----------------------------------
Washington, 1990. december 3. (Amerika Hangja, Esti műsor) - Kedves hallgatóink Kapcsoljuk Magyarországot, ahonnan hallgassák meg tudósítónk, Szénási Sándor budapesti jelentését - ezúttal egy új, lehetséges népvándorlásról, ezúttal a szovjetekéről és az ezzel kapcsolatos magyar félelmekről.
- Minden jel szerint új népvándorlás kezdődik január elsején, amikor a szovjet állampolgárok 10 és 100 ezrei lépik át a nyugati határokat, hogy utazzanak, hogy munkát keressenek, hogy kereskedjenek, vagy egyszerűen, hogy megtapasztalják a kiszabadultság boldogító érzését abból a birodalomból, amelynél - ahogy a dal is mondja - "nincs a földön gazdagabb, szebb ország", hol "minden ember érzi, hogy szabad".
Nos, a dal most igaz lehet, a szovjet állampolgári jogokért mindig is kiálló Nyugat azonban nosztalgiákat fog érezni azok iránt az idők iránt, amikor még voltak a szabadok, és voltak a még szabadabbak.
Amikor még csak a török és a jugoszláv vendégmunkások áradatával kellett bírkózniuk, amikor még csak Észak-Afrika és a volt brit gyarmatbirodalom roncsai árasztották el emberanyaggal Európa liberális felét. Most ugyanis jönni fognak az oroszok, az ukránok, a belorusszok, a cigányok, illetve Romániából máris elindult a cigánynépesség Magyarországon keresztül, hogy Nyugatra húzódjon, Németországba, ahová egyelőre még lehetséges a belépés, bár a nyugati német tartományok már kezdik megtiltani letelepülésüket.
A januári nagy áradat előtt a sarkosan fogalmazó újságírók máris új vasfüggönyről beszélnek. A bürokrácia láthatatlan, ám aknamezőnél jobban védő függönyéről, amely mellesleg hónapok óta létezik, azóta, hogy Ausztria megkezdte menekülttáborainak felszámolását, azóta, hogy katonákat vezényelt határai mellé, hogy megszigorította elsősorban a lengyelek beutazását. (folyt.)
1990. december 3., hétfő
|
Vissza »
|
|
- A várható kelet-európai menekültek - 1. folyt.
|
Aki az elmúlt hetekben járt Sopronnál vagy éppen Hegyeshalomnál, láthatta is a visszafordított lengyelek százait és az út szélén hagyott autóroncsokat, amelyeket már nem volt érdemes visszavinni Magyarországra.
A rettegés azonban Ausztria mellett már most eltölti az olasz politikát is, amely az öt országot magában foglaló Pentagonale keretében szeretné megbeszélni osztrák, magyar, csehszlovák, jugoszláv partnereivel, hogy mit tegyenek a várható szovjet népáradattal szemben. A Pentagonale albizottsága ezért hozta előre márciusi ülését, hogy a jövő év elején összeülő Európa Tanácsnak már ajánlásokat tehessen az ügyben.
Az előzetes információk szerint két eset lehetséges. Vagy a célország segélyezi majd a hozzá beérkezőket, vagy Magyarországot és Csehszlovákiát használják fel aféle ütközőzónaként és akkor a támogatásra szánt pénz egy részét a két felfogó ország kapná. Ez utóbbi természetesen kényelmesebb megoldás lenne a Nyugatnak, ha nem is tehermentesítené teljesen.
A volt szovjet csatlósállamok azonban valószínűleg nem örülnének annak, hogy százezer bajukat még a menekültáradat is tetézze. Nemcsak arról van szó, hogy nincs hely, épület és infrastruktúra a szovjet polgárok számára - hiszen például Budapest saját hajléktalanjainak sem tud átmeneti szállást sem biztosítani. Arról is szó van, hogy óhatatlanul tartani kell a bűnözés növekedésétől, amint a látogatók pénz és élelmiszertartalékai elfogynak. De sajnos tartani kell az idegengyűlölettől, amely ma már célbaveszi az ország minden táján üzletelő vietnámiakat, lengyeleket, arabokat és románokat.
Ráadásul a magyar rendőrség a legutóbbi kiutasítási akció során megtapasztalhatta, hogy nem is olyan könnyű megszabadulni a Magyarországon legálisan vagy éppen illegálisan tartózkodó valutázó szervezetekbe tömörülő külföldiektől, ha egyszer demokratikus módszerekkel akar eljárni, és figyelembe akarja venni az alkotmányt, amely szerint a menekülteknek jogok járnak - márpedig sokan nyílvánítják majd magukat politikai üldözöttnek vagy gazdasági menekültnek. (folyt.)
1990. december 3., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A várható kelet-európai menekültek - 2. folyt.
|
Nyilván nem véletlen, hogy éppen most a magyar rendőrség egyre többet panaszkodik, hogy kevés az embere és kevés a pénze. Olyan adatokat hoznak nyilvánosságra, hogy ebben az évben az ismertté váló bűncselekmények száma máris meghaladja a 300 ezret és hogy ezzel sikeresen megbírkózzanak, ahhoz 13 ezer fővel kellene növelni az állomány létszámát.
De persze nemcsak a rendőrség, meg a rendőrség pénze, meg a rendőrségi állomány a kérdés, hanem az is, hogy a beáramló tízezrekkel egyáltalán ki foglalkozzon majd? Ki állítson fel tanácsadó szolgálatokat, ki biztosítson területet és pénzt? - mert ugyanis egyik sincs.
Ha tehát a Nyugat már most meg van ijedve a várható szovjet menekültáradattól, mit szóljon Közép-Európa? Közép-Európának fel kellene készülni, de idő sincs erre. Csak imádkozni lehet, hogy békésen alakuljanak a dolgok, és hogy e térség nacionalistái az új népvándorlástól ne kapjanak eszméik mellé új érveket. +++
1990. december 3., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|