|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A mai nap:
A szlovén helyzet
"A szlovén függetlenségi törekvések érthetők. Ha meggondoljuk,
hogy a köztársaság történelme, szokásai, hagyományai alapján
lényegesen jobban kötődik például Ausztriához, mint Jugoszlávia déli
részeihez. A lakosság létszáma 1,9 millió, ami kevesebb, mint az
összlakosság 10 százaléka. Mégis Szlovénia adja az ország
össznemzeti termelésének egyötödét, az exportból pedig még
jelentősebb arányban, egynegyed részben veszi ki részét.
Szlovéniában kezdődtek meg elsőként a piacgazdaság bevezetését célzó
reformok és itt - a többi köztársaságnál - jóval hamarabb léptek a
privatizálás útjára. Itt zajlottak le az első szabad választások is,
45 évi kommunista uralom után áprilisban.
"
|
|
|
|
|
|
|
A kormányszóvivői iroda közleménye
|
1990. november 3., hétfő - Antall József miniszterelnök
hétfőn parlamenti irodájában fogadta Richard Thornburgh amerikai
igazságügy-minisztert és William S. Sessionst, a Szövetségi Nyomozó
Hivatal (FBI) igazgatóját.
Thornburgh átadta a magyar kormányfőnek George Bush elnök személyes üzenetét. A találkozó során eszmecserét folytattak a nemzetközi élet néhány időszerű kérdéséről, a magyar-amerikai kapcsolatokról, különös tekintettel az igazságügyi és a nemzetbiztonsági szervek közti együttműködésre.
A találkozón magyar részről részt vett dr. Boross Péter tárca nélküli miniszter és Charles Thomas, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. (MTI)
1990. december 3., hétfő 17:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|