|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Karácsonyi hangulatkép
" A magyarok már nem azok, akik voltak, akik mindenre csak
legyintenek és azt mondják majd csak lesz valahogy. Nem, erre a
valahogyra fel kell készülni, amennyire csak lehet. Biztosítani a
jövőt, amely minden lesz, csak fényes nem. Nos az idei karácsony azt
bizonyítja, hogy a felhalmozás előrelátása még indokoltabb. Tréfás
árakat hallani. Hogy jövőre 30 forint lesz egy liter tej, 400 forint
egy kiló hús. Az emberek ezt mesélik egymásnak és már nem
sopánkodnak hanem nevetnek. Ez már szinte túl van a félelmen is. A
forint-megtakarítások csökkennek, a pénz amely nem vész el, valutává
változva kerül a betétszámlákra. Egymilliárd dollárnyi lakossági
pénz van a számlákon, ami az ország méreteit és elszegényedését
tekintve óriási összeg, de nem annyira óriási, hogy be lehessen
fektetni iparba vagy mezőgazdaságba. Különben is hogyan, ha egyszer
senki nem tudja előre kié a gyár és kié a föld?"
|
|
|
|
|
|
|
Ante Markovics programja (4. rész)
|
Antall József és Ante Markovics délután nemzetközi sajtókonferencián vonta meg a látogatás mérlegét a Parlamentben.
Bevezető nyilatkozatában a jugoszláv kormányfő hangoztatta: a vége felé közelednek a parlamentáris választások a jugoszláv köztársaságokban. Az ország végső célja, hogy megteremtse a politikai pluralizmust, a jogállamiságot, s a gazdaság átalakításával párhuzamosan érvényesítse a szociális igazságosság elvét. Általánosabb kitekintésben Ante Markovics rámutatott, hogy az egész közép-kelet-európai régióban korszakos változások mennek végbe. Ennek során minden államnak tisztában kell lennie azzal, hogy a változásokat kísérő válságjelenségek a környező országokra is kihatnak. Ezért az átalakulást minden országnak úgy kell végrehajtania, hogy ne veszélyeztesse szomszédai biztonságát.
Ami Jugoszláviát és Magyarországot illeti, a két ország sok tekintetben azonos programot valósít meg, ami szükségessé teszi, hogy fokozottan együttműködjenek, és felhasználják egymás tapasztalatait. Ez is segíthet abban, hogy a változásokat a lehető legkisebb áldozatok árán valósíthassák meg. Ante Markovics reményét fejezte ki, hogy a magyar-jugoszláv dialógus minden szinten folytatódik. Ebbéli reményében jugoszláviai látogatásra hívta meg Antall Józsefet.
Antall József azt hangsúlyozta: a magyar külpolitika célja, hogy minél szélesebb körű kapcsolatrendszert alakítson ki külföldi partnereivel. Ez a kapcsolatépítés elengedhetetlen az ország felemelkedéséhez, gazdaságpolitikai törekvéseinek megvalósításához. A magyar kormánykoalíció ennek szellemében kezdettől fogva széles körű európai, amerikai és délkelet-ázsiai kapcsolatokat ápol. Ugyanakkor nem hanyagolja el kapcsolatait a Szovjetunióval és más szomszédos államokkal sem. Ebből a szempontból különösen értékes Magyarország számára, hogy a volt szocialista országok közül elsőként Magyarországra látogatott Ante Markovics. A magyar-jugoszláv kétoldalú viszony alakulását érintve Antall József emlékeztetett arra, hogy a múltbéli örökségben számos ellentét is benne foglaltatik. Ezek feloldásában a két ország példát meríthet Németország és Franciaország mai együttműködéséből. Minden lehetőség megvan arra, hogy a közép-kelet-európai régió országai között valódi béke és barátság szövődjék. Magyarország a kapcsolatépítés alapelvei közé sorolja az emberi jogok tiszteletben tartását, a nemzetek önrendelkezési jogának biztosítását, a nemzetiségek jogainak érvényesítését. (folyt.köv.)
1990. december 7., péntek 18:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|