|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Karácsonyi hangulatkép
" A magyarok már nem azok, akik voltak, akik mindenre csak
legyintenek és azt mondják majd csak lesz valahogy. Nem, erre a
valahogyra fel kell készülni, amennyire csak lehet. Biztosítani a
jövőt, amely minden lesz, csak fényes nem. Nos az idei karácsony azt
bizonyítja, hogy a felhalmozás előrelátása még indokoltabb. Tréfás
árakat hallani. Hogy jövőre 30 forint lesz egy liter tej, 400 forint
egy kiló hús. Az emberek ezt mesélik egymásnak és már nem
sopánkodnak hanem nevetnek. Ez már szinte túl van a félelmen is. A
forint-megtakarítások csökkennek, a pénz amely nem vész el, valutává
változva kerül a betétszámlákra. Egymilliárd dollárnyi lakossági
pénz van a számlákon, ami az ország méreteit és elszegényedését
tekintve óriási összeg, de nem annyira óriási, hogy be lehessen
fektetni iparba vagy mezőgazdaságba. Különben is hogyan, ha egyszer
senki nem tudja előre kié a gyár és kié a föld?"
|
|
|
|
|
|
|
Kormányszóvivői tájékoztató (2. rész)
|
Megvitatta a kormány a koncessziós törvény tervezetét is, s a vita során egyértelműen megfogalmazódott, hogy a törvénnyel meg kell szüntetni azt a gazdálkodási szerkezetet, amely a nem állami gazdálkodó szervezeteket kirekesztette bizonyos tevékenységi körökből. Így a törvény hatálya alá esnek majd az állam klasszikus gazdasági monopóliumai, mint a bányászati, ásványkitermelő tevékenység, a távközlés vagy a szerencsejátékok. A koncesszió jogi formája a szerződés lesz, amelynek feltétele nyilvános pályázat kiírása. A pályázaton hazai és külföldi vállalkozók azonos feltételekkel indulhatnak majd, s a legkedvezőbb ajánlatot tevő nyeri el a szerződést. Az elképzelések szerint a koncesszió legrövidebb időtartama öt év, a leghosszabb pedig 35 év lenne.
A szóvivő tájékoztatójából kiderült, hogy a kormányülésen foglalkoztak a diákönkormányzatok követeléseivel, illetőleg az egyetemi és főiskolai hallgatók ösztöndíjának felemelésével. Mivel a diákönkormányzatok továbbra is kevésnek tartják a 3150 forintos ösztöndíjösszeget, a kormány jóváhagyta a közoktatási és művelődési miniszter javaslatát, amely szerint a jövő évre tervezett kétlépcsős támogatásemelésből előrehoznak erre az évre 10 százalékot. Egyúttal azt is jóváhagyta a kormány, hogy jövőre az első félévben a hallgatói normatív állami támogatás összegét 20 százalékkal, a második félévben pedig további 30 százalékkal emeljék.
A kormány megvitatta a jövő évi költségvetés, azaz az államháztartási törvény - egyelőre még konkrét számadatokat nem tartalmazó - elvi alapjait is. Erről a szóvivői tájékoztatón Botos Katalin pénzügyminisztériumi államtitkár számolt be részletesen az újságíróknak. A jövő évi költségvetés elvi alapjául szolgáló három törvényjavaslat lényegét összegezve kijelentette: a piacgazdaságra való áttéréshez - a piac és a vállalkozók szabadsága érdekében - meg kell szigorítani az állam gazdálkodását. Hozzátette: az inflációs időszak és a piacgazdaság folyamatos kialakítása egyaránt kötöttségeket igényel. Éppen ezért a közpénzekkel való gazdálkodást a Parlament és a nyilvánosság erős kontrollja alatt kell folytatni. Ugyanakkor a gazdálkodásért az egyes tárcáknak kell viselniük a felelősséget. Ezzel kapcsolatosan az államtitkár rámutatott: helytelen álláspont lenne a társadalomban és a közvéleményben, ha a jóságos tárcák és a gonosz költségvetés ellentétének képzete alakulna ki. (folyt.köv.)
1990. november 2., péntek 14:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|