|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Karácsonyi hangulatkép
" A magyarok már nem azok, akik voltak, akik mindenre csak
legyintenek és azt mondják majd csak lesz valahogy. Nem, erre a
valahogyra fel kell készülni, amennyire csak lehet. Biztosítani a
jövőt, amely minden lesz, csak fényes nem. Nos az idei karácsony azt
bizonyítja, hogy a felhalmozás előrelátása még indokoltabb. Tréfás
árakat hallani. Hogy jövőre 30 forint lesz egy liter tej, 400 forint
egy kiló hús. Az emberek ezt mesélik egymásnak és már nem
sopánkodnak hanem nevetnek. Ez már szinte túl van a félelmen is. A
forint-megtakarítások csökkennek, a pénz amely nem vész el, valutává
változva kerül a betétszámlákra. Egymilliárd dollárnyi lakossági
pénz van a számlákon, ami az ország méreteit és elszegényedését
tekintve óriási összeg, de nem annyira óriási, hogy be lehessen
fektetni iparba vagy mezőgazdaságba. Különben is hogyan, ha egyszer
senki nem tudja előre kié a gyár és kié a föld?"
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka (11. rész)
|
Balsai István igazságügy-miniszter közbeszólva annyit jegyzett meg, hogy a helyi választásokkal kapcsolatos törvényjavaslatot egyelőre nem terjesztették a képviselők elé, így kérte a honatyákat, maradjanak a tárgykörnél.
A Fidesz frakciójának álláspontját Kövér László ismertette. A korábbi tanácsi felépítést a helytartók és helytartóságok rendszerének minősítette, amelynek megváltoztatása kívánatos, hiszen a helyi közösségek, illetőleg az ott élők életét születésüktől halálukig meghatározza. A valódi átalakulás csak akkor következhet be - mondotta -, ha helyben is azok döntenek, akiket a döntések következményei a legközvetlenebbül érintenek, és ha a polgárok és közösségeik által megtermelt jövedelem minél nagyobb része helyben marad. Mindehhez olyan önkormányzati rendszer szükséges, amely korlátozza a központi hatalmat, egyúttal rögzíti azt is, hogy milyen formában és mértékben kell az államnak kötelezettséget vállalnia a települések működőképességének biztosításából vagy a kirívó területi egyenlőtlenségek csökkentéséből. Az önkormányzati
törvényjavaslatról szólva a Fidesz képviselője kiemelte, hogy az nem ad választ a legfontosabb kérdésekre, mint például: hol húzódik a határ a helyi közügy és az államigazgatási feladat között, milyen a helyi és a központi hatalom közötti munkamegosztás, milyen mértékben részesedik a jelenlegi állami vagyonból az önkormányzat, hogyan történik a jogviták rendezése, ha a központi és a helyi hatalom, illetőleg a helyi önkormányzatok között nézeteltérés támad. Minderre a törvénytervezet csupán keretjellegű szabályozást ad, amely veszélyeket hordoz magában. Bár a Fidesz tisztában van azzal, hogy a tanácsok mandátuma nem hosszabbítható meg a végtelenségig, és mihamarabb szükség lenne az új önkormányzati törvényre, ilyen formában a fiatal demokraták nem támogatják a törvényjavaslat elfogadását. Márcsak azért sem, mert hiányoznak azok az egyéb jogszabályi, intézményi biztosítékok, amelyek nélkül az önkormányzatok működésképtelenek. Így pedig csak hatalomváltás s nem rendszerváltás lesz.
A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának álláspontját Füzessy Tibor ismertette. Filozófiatörténeti visszatekintését - melyben a család és az állam s benne az önkormányzat szerepét értékelte - követően arról szólt, hogy a községeknek és városoknak saját erejükből kell intézniük életüket mindaddig, míg erre képesek. Az államnak ilyenkor nem kell, sőt nem is szabad beavatkoznia, ám ha a helyi közösségek nem tudnak megbirkózni a feladatokkal és problémákkal, az államnak kötelessége segítséget nyújtani. (folyt.köv.)
1990. július 2., hétfő 19:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|