|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Karácsonyi hangulatkép
" A magyarok már nem azok, akik voltak, akik mindenre csak
legyintenek és azt mondják majd csak lesz valahogy. Nem, erre a
valahogyra fel kell készülni, amennyire csak lehet. Biztosítani a
jövőt, amely minden lesz, csak fényes nem. Nos az idei karácsony azt
bizonyítja, hogy a felhalmozás előrelátása még indokoltabb. Tréfás
árakat hallani. Hogy jövőre 30 forint lesz egy liter tej, 400 forint
egy kiló hús. Az emberek ezt mesélik egymásnak és már nem
sopánkodnak hanem nevetnek. Ez már szinte túl van a félelmen is. A
forint-megtakarítások csökkennek, a pénz amely nem vész el, valutává
változva kerül a betétszámlákra. Egymilliárd dollárnyi lakossági
pénz van a számlákon, ami az ország méreteit és elszegényedését
tekintve óriási összeg, de nem annyira óriási, hogy be lehessen
fektetni iparba vagy mezőgazdaságba. Különben is hogyan, ha egyszer
senki nem tudja előre kié a gyár és kié a föld?"
|
|
|
|
|
|
|
Kohl-program - partnertárgyalások (6. rész)
|
Kemenes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke a délután folyamán megbeszélést folytatott a Helmut Kohl kíséretében lévő gazdasági szakértőkkel. A tárgyalás során áttekintették a magyar gazdaság külső és belső piaci problémáit. Külön kitértek arra, hogy miként juthatna piaci lehetőségekhez Magyarország a Közös Piacban, illetve más európai integrációkban. A német üzletemberek tájékozódtak a magyar piacgazdaság intézményeinek kiépüléséről is. Mint Kemenes Ernő elmondotta, a magyar fél részletesen ismertette a hazai piaci intézmények - a tőke-, az értékpapír- és a munkaerőpiac - kiépülésének jelenlegi helyzetét. A tárgyaláson áttekintették Magyarország külső finanszírozási lehetőségeit is, kitérve az IMF-tárgyalások jelenlegi helyzetére, az Európai Közösség pénzügyi támogatásának lehetőségeire, azon belül az NSZK vállalatainak elképzeléseire. A német gazdasági szakembereket érdekelte, hogy a magyar kormányzat milyen lehetőségeket lát a gazdaság strukturális átalakítása során felmerülő problémák - így a munkanélküliség, a szociális feszültségek - kezelésére. A delegáció tagjai hangsúlyozták, hogy számukra szimpatikusak a magyarországi változások, és cselekvő támogatásukkal is segíteni kívánják a magyar gazdasági reformot. Emellett hangsúlyozták, hogy az NDK-beli fejlemények nem befolyásolják az NSZK üzletembereit abban, hogy továbbra is intenzíven támogassák a magyar gazdasági folyamatokat. (MTI)
1989. december 16., szombat 21:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|