|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Gyermekek a háborúban - vöröskeresztes rajzpályázat
"Gyermekek a háborúban címmel a
Magyar Vöröskereszt rajzpályázatot hírdet a Nemzetközi
Vöröskeresztes Liga felhívására magyar iskolásoknak. Pályázhatnak
általános és középiskolások, szakmunkástanulók. A rajzok fejezzék ki
a konfliktusokkal terhelt országokban élők sorsát és azt, hogy
milyen segítséget vihet a szenvedők számára a vöröskereszt. "
SZER, Kommentár nélkül:
Az MDF országos gyűlése
"Elemi erővel tört fel annak az
igénye, hogy az MDF-nek saját sajója legyen - egyáltalán, hogy
rendeződjön a viszony az MDF és a sajtó között.
Igen hevesen kifogásolták, hogy a régi rendszer bűnösei,
haszonélvezői még mindig a helyükön vannak, még a megnevezésük sem
történt meg. Azonkívül említették a Bem téri központ hiányosságait.
Ezzel kapcsolatos, hogy az információáramlás rossz az országos- és a
helyi szervezetek, a kormány és a párt, a frakció és a párt között.
"
|
|
|
|
|
|
|
Év végi zárás a kosárlabda NB I-ben
|
1990. december 22. szombat (tud) - Szombaton befejeződött az 1990/91. évi kosárlabda NB I első szakasza. A zárófordulóban a tavalyi bajnok Csepel ismét alulmaradt a Kaposcukorral szemben, úgy mint ősszel az otthonában. Ezzel véglegessé vált, hogy a Csepel már nem lesz ott a rájátszás nyolcas mezőnyében. A nőknél a bajnok BEAC Sopronba látogatott, és nehezen kerekedett felül. Végig a hazaiak vezettek, egy-két alkalommal 13-14 ponttal is. A hajrát azonban az egyetemisták bírták jobban. A többi találkozón érvényesült a papírforma. - Eredmények:
férfiak: --------
A-csoport: Kaposcukor - Csepel 96:92 (48:48) Az élcsoport állása: 1. Tungsram SC 30, 2. Körmend-Hunor 29, 3. ZTE-Heraklith 29, 4. Bp. Honvéd 29 pont.
nők: ----
A-csoport: Soproni VSE - BEAC-Gépszev 67:73 (44:34) BSE - Kecskemét 71:47 (22:22) Tungsram SC - Szeged 136:68 (65:41) MTK-VM - Szekszárd 81:52 (43:23)
Az élcsoport állása: 1. Tungsram SC 27, 2. BEAC-Gépszev 27, 3. MTK-VM 24 pont.
B-csoport: Nagykanizsa - Egis-OSC 65:76 (26:45) DVTK - Ganz-Mávag 79:44 (36:23) BKV Előre - Közgáz-Masped 77:65 (42:27) Sabaria - TFSE 75:62 (36:32)
Az élcsoport állása: 1. Sabaria 27, 2. Egis-OSC 27, 3. DVTK 26 pont.+++
1990. december 22., szombat 19:18
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|