|
|
|
|
Az Országgyűlés februári ülésszaka - első munkanap (19. rész)
|
Hámori Csaba (országos lista) a maga és a Magyar Szocialista ------------- Párt parlamenti csoportja nevében támogatta Király Zoltán indítványát és érvelését is. Mint mondotta: önálló módosító javaslata pusztán technológiájában különbözik az indítvány előterjesztőjétől, így a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság feladata lesz eldönteni: melyik változatot tartja célszerűbbnek.
Immár nem szokatlan, hogy Hámori Csaba és Tamás Gáspár Miklós politikai kérdésekben is vitatkozik egymással a plénum előtt. Az MSZP parlamenti csoportjának vezetője ezúttal is reflektált az SZDSZ-párti képviselő felszólalására. Visszaidézte, hogy Tamás Gáspár Miklós a leendő Parlament összetételéről szólva hivatkozott bizonyos közvéleménykutatásokra és mintegy prejudikált egy majdani helyzetet. Ebből kiindulva óva intette képviselőtársát attól, hogy ,,mérget vegyen közvéleménykutatásokra,,, hiszen - példaként említette - Nicaraguában is biztosra vették még két nappal ezelőtt a sandinisták győzelmét.
Karvalits Ferenc (Zala m., 1. vk.) elmondta: szíve szerint ---------------- támogatná Király Zoltán javaslatát, hiszen már októberben, az alkotmány módosításakor is ennek megfelelően voksolt. Viszont mint annak a Parlamentnek a tagja, amely a békés átmenetet alakító előadásban nem az utolsó felvonásnál, hanem az epilógusnál tart, az indítvány ellen szavaz. Véleményének alátámasztására ő sem fukarkodott politikai érvek felsorakoztatásával. Hangsúlyozta: a lakosság, nem azt várja, hogy a további hatalmi osztozkodásban döntsön. Azt várja, hogy a kialakult kiélezett, bizonytalan, kiszámíthatatlan helyzetben a lehetséges válaszokat megadja olyan kérdésekben, mint a nyugdíj, a családi pótlék, a kamatadó. Ennek a Parlamentnek tehát bölcs belátással önmérsékletről tanúskodó döntéseket kell hoznia.
Karvalits Ferenc sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy nincs ma olyan politikai erő, amely felismerte volna azt a történelmi szükségszerűséget: új menetrendre van szükség, és már a Parlament sem lehet ez az erő. (folyt. köv.)
1990. február 27., kedd 17:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|