|
|
|
|
Romániai nacionalizmus
|
----------------------
München, 1990. február 7. (SZER, Világhíradó) - Változtak az idők. És változnak Erdélyben is, ahonnan Ara-Kovács Attila jó híreket kapott:
Amikor Tőkés László megérkezett Budapestre, kabátja hajtókáján ugyanazt a jelvényt láttam, amit pár héttel azelőtt, közvetlenül a decemberi lázadást követő napokban viselt, és amelyről bukaresti ott jártamkor román nacionalista körök mint magyar irredenta provokációról beszéltek.
A jelvényen Temesvár felirat volt olvasható a piros-sárga-kék és a piros-fehér-zöld összefonódó sávjai között. És hogy mennyire nem volt irredenta a jelvény, arra szót vesztegetni nem érdemes, miként Ion Iliescu elnök sem tette, akinek az asztalára azonnal letették a jelvényt, és aki - mint Bukarestben akkor állították - egyetértett a két egybefonódó nemzeti szimbólum szellemével.
Igen. Sokan állítják ma Erdélyben, hogy az emberi és kisebbségi jogokkal egyetemben az ottani magyarságot szimbólumaitól is megfosztották. Olyan képmutatásra kényszerítették, amelyben e kisebbség csak - hogy úgy mondjam - lelepleződhetett. A házkutatások során az imakönyvekből minduntalan előkerült a piros-fehér-zöld szalag, a halkan szilveszterkor vagy március 15-ikéken eldúdolt magyar Himnusz pedig gyakran adott alkalmat meghurcolásokra, atrocitásokra.
Úgy tűnik, az egyre inkább magára találó erdélyi magyarság immáron szimbólumait is visszahódítani igyekszik. Ezt jelzi a már említett Tőkés László által is viselt egybefonódó magyar és román színkombináció, de az is, hogy a progresszív elkötelezettséget tanúsító román trikolór mellé karszalag vagy zászló formájában néhol már odakerült a magyar piros-fehér-zöld is. És ettől egyetlen erdélyi sem lett rosszabb román állampolgár, ellenkezőleg: őszintébb lehetett és lehet ma már s ezért elkötelezettebb. (folyt.)
1990. február 7., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Romániai nacionalizmus - 1. folyt.
|
Mint hírlik, az egyházi életbe is visszatér a hagyományos nemzeti szimbólumok kultusza. Nemcsak a Székelyföldön, de Bihar megyében is alulról jövő kezdeményezéssel az istentiszteletek és a szentmisék végén immáron félelem nélkül csendülhet fel a magyar Himnusz. Január eleje óta egyébként a kolozsvári Szent Mihály templomban is ennek hangjaival zárják a szentmiséket azok az ezrek, akik eddig soha nem tapasztalt vagy látott számban vesznek azokon részt. Példamutató módon, mert európai, tehát emberi szabadságukhoz egy lépéssel közelebb kerültek.
És hogy semminő nacionalizmus nincs e megnyilvánulásokban, azt az is mutatja, hogy múlt vasárnap, amikor az 1948-ban egyházuktól és templomaiktól megfosztott román nemzetiségű görög katolikusok Kolozsvárott a szabad ég alatt voltak kénytelenek szentmiséjüket megtartani, akkor a Szent Mihály templom római katolikus hívei a magyar Himnusz eléneklése után szolidaritásból csatlakoztak a görög katolikus istentisztelethez. +++
1990. február 7., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|