|
|
|
|
Románia
|
Bukarest, Párizs, 1990. január 27. szombat (Reuter,AP,AFP) -
Ceausescu legközvetlenebb munkatársai ellen szombaton kezdik meg a
bírósági tárgyalást. Az egyik vádlott, Manea Manescu, az Államtanács
volt alelnöke a Romania Libera című lapnak kijelentette, hogy
,,mindent parancsra tett,,. A másik három vádlott: Emil Bobu, az RKP
KB volt titkára, Ion Dinca volt első miniszterelnök-helyettes, Tudor
Postelnicu volt belügyminiszter, a Securitate egykori vezetője.
Bukarestben betiltották három ellenzéki párt vasárnapra tervezett gyűlését. A Nemzeti Parasztpárt, a Liberális Párt és a Demokrata Párt azért szervezett megmozdulást, mert tiltakozni akart amiatt, hogy a Front jelölteket indít a választásokon. A Nemzeti Megmentési Front péntek éjjel kiadott dekrétuma szerint 10 évig terjedő börtönbüntetéssel sujthatják azokat, akik erőszakkal lépnek fel a hadsereggel, illetve a rendőrséggel szemben.
Nicolae Ceausescu és felesége holttestét Bukarestbe hozták és titokban eltemették - erősítette meg Gelu Voican miniszterelnök-helyettes pénteken.
A Nemzeti Megmentési Front eredetileg azt közölte, hogy nem akarják román földbe eltemetni a diktátort és feleségét; akkor még azt tették megfontolás tárgyává, hogy a hamvakat a Fekete-tengerbe szórják. A francia televízióban pénteken bemutatott interjújában Gelu Voican elmondta, hogy a temetést azért tartották titokban, mert féltek, hogy az emberek kiemelik és darabokra tépik a hullákat. Hozzáfűzte, hogy személyesen ő szervezte meg a házaspár elleni pert, amelyet a Bukaresttől északra fekvő Tirgovistében tartottak meg. +++
1990. január 27., szombat 11:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|