|
|
|
|
Az Országgyűlés jogi bizottságának ülése (1. rész)
|
1989. december 14., csütörtök - Szó sincs arról, hogy a kormány vagy a Parlament a jövő évi költségvetés kérdésében szuverén módon dönthetne - mondotta a képviselők felvetéseire válaszolva Kunos Péter pénzügyminisztériumi államtitkár csütörtökön az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülésén.
Az államtitkár szerint a Nemzetközi Valutaalap által kilátásba helyezett megállapodás csak úgy jöhet létre, ha a magyar kormány és a Parlament olyan programot fogad el, amellyel az IMF is egyetért. A nemzetközi pénzügyi intézet képviselői így nemcsak azt határozzák meg, mekkora legyen a jövő évi költségvetés deficitje, hanem a költségvetés egyes keretszámaira is figyelnek. A válasz hatására sok képviselő úgy fogalmazott: a kormány által beterjesztett költségvetési tervezetet el tudja fogadni, ám a kormány lakáskoncepciója minősíthetetlen. Többen szerződésszegéssel vádolták a kormányt a lakáskamatok tervezett megadóztatása miatt. Mint mondották, ehhez nem adhatja nevét a Parlament. Így a költségvetéssel kapcsolatos vitát nem is tudták mindaddig lezárni, amíg napirendre nem került a kormány jövőre tervezett lakáskoncepciója. Közben a képviselők döntöttek arról, hogy a bizottság elfogadja a Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló, valamint a Társadalombiztosítási Alap jövő évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatokat, és a társadalombiztosítási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ezuták Kollarik István, az Országos Tervhivatal elnöke terjesztette elő a kormány lakáskoncepcióját, azzal indokolva a javaslatot, hogy elkerülhetetlen a jelenlegi rendszer megváltoztatása. Ha tovább halogatnák az ügyet, a rendszer önmagát szüntetné meg, mivel a költségvetés által finanszírozhatatlanná válna. Egyébként a Nemzetközi Valutaalap képviselői nem szólnak bele a részletkérdésekbe, ám azt tudtára adták a kormánynak, hogy határozott intézkedések megtétele elkerülhetetlen. A képviselők többsége tanácstalannak bizonyult. A kormány javaslatait nem tudták elfogadni, de valamilyen megoldást mégis találni akartak. Végül is úgy döntöttek: tájékozódnak arról, hogy az Országgyűlés építési és közlekedési bizottsága milyen változatokat dolgoz ki e témában. Az Országos Tervhivatal jelenlévő szakértője elmondotta, hogy a bizottság a kormány által javasolt, 100 százalékosnál kisebb, 35 illetve 50 százalékos lakbéremelést tart elfogadhatónak. (folyt.köv.)
1989. december 14., csütörtök 18:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|