|
|
|
|
24-ek - keret (1.rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. december 13. szerda (MTI-TUD) - Jacques Delors, az Európai Közösségek Bizottságának elnöke nyitotta meg szerdán délelőtt a lengyel és magyar reformok támogatásában részt vevő 24 OECD-ország külügyminiszteri értekezletét, amelyen jelen voltak a nemzetközi pénzügyi intézmények vezetői is, köztük Michel Camdessus, a Nemzetközi Valuta Alap vezérigazgatója és Lucien Paye, az OECD főtitkára.
Delors rámutatott: nagy politikai jelentősége van annak, hogy a külügyminiszterek elfogadták a tanácskozásra szóló meghívást, nemcsak Lengyelország és Magyarország, hanem az egész átalakulóban levő Kelet-Európa vonatkozásában. A 24-ek segítségét a közösség hangolja össze. Ebben el kell kerülni mind a túlzott központosítást, mind az erőfeszítések szétforgócsolódását. - A miniszteri tanácskozásnak - mondotta - meg kell adnia a szükséges politikai impulzust a segítségnyújtás sikeréhez. A 24-ek a meghivottak közül először Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminisztert hallgatták meg, aki beszédében körvonalazta a lengyel politikai és gazdasági átalakulást, a lengyel törekvéseket, problémákat és igényeket. A minisztert beszéde után elsősorban arról kérdezték, hogy milyen szociális problémákkal kell megküzdeni Lengyelországban, mennyire egységes a kormány a megoldási módszereket illetően, milyen parlamenti fogadtatásra számíthat az IMF-fel egyeztetett gazdasági intézkedések terve, milyen intézkedések várhatók a külföldi beruházások védelmére? Ezután került sor Horn Gyula felszólalására. Miután nyilatkozatának szövegét már előzőleg írásban kiosztották, a magyar külügyminiszter annak leglényegesebb politikai elemeit emelte ki. A magyar felszólalásnak jó fogadtatása volt a résztvevők körében. Több kérdés hangzott el olyan témákról, mint, hogy az árak liberalizálása mellett miként szándékozik a kormány meggátolni az inflációt, milyen részesedésre számíthat a magántulajdon a vegyes vállalkozásokban, milyen középtávú gazdasági elképzelések léteznek? (Szerk.: Horn Gyula nyilatkozatának összefoglalóját külön közöltük). (folyt.)
1989. december 13., szerda 16:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|