|
 |
 |
 |

Országgyűlés - Esti lead
|

1989. október 19., csütörtök - Az országgyűlési képviselők újabb téglákat raktak arra az építményre, amellyel a demokratikus Magyar Köztársaságnak kívánnak szilárd falakat - jogszabályi kereteket - teremteni. A csütörtöki ülésnap elején elfogadták a pártok működéséről, gazdálkodásáról szóló törvényt, kijelölve ezzel azokat a játékszabályokat, amelyek közepette az eddig de facto többpártrendszer szereplői immár de jure is politikai akarattá formálhatják az állampolgárok érdekeit. Ezzel a határozattal egyszersmind eldőlt az utóbbi hetek, hónapok egyik legvitatottabb kérdése is: a honatyák többségének állásfoglalása értelmében a pártok kivonulnak a munkahelyekről.
A következő ilyen - nem kevésbé fontos - építőkő, amely a helyére került, az Alkotmánybíróság volt. Az új intézmény mindentől és mindenkitől független tagjai éppen azon őrködnek majd, hogy a jogállam alappillérének, az alkotmánynak ellentmondó, azt sértő szabályok, intézkedések ne zavarhassák meg a politikai rendszer demokratikus működését. Míg e két törvényjavaslat dolgában viszonylag simán konszenzusra tudott jutni az Országgyűlés, a következő napirend, a képviselőválasztási törvénytervezet annál ellentétesebb véleményeket, egyes passzusai annál makacsabb ellenkezést váltottak ki a hozzászólók többségéből. Sorra fogalmazták meg: nem jó az egyéni választókerületek számának csökkentése, elszakad egymástól választó és választott, a területi lista bevezetése a pártharcok elfajulásához vezethet. Csak az ilyen és hasonló vélemények egész sora után akadt néhány képviselő, aki nyíltan megfogalmazta, hogy a képviselők a régi egypárti rend logikájától vezettetve tartanak az új választási rendszertől, amely már valóban nem a helyi érdekek kijáróinak szerepét szánja a T. Ház tagjainak. Erre azonban az önkormányzatok megerősödésével nem is lesz szükség, arra viszont igen, hogy a pártok vezetői ott képviseljék a mögöttük állók érdekeit, ahol ez a parlamenti demokráciákban szokásos: a Parlamentben. Hogy e két, a vitában markánsan kirajzolódott nézet között milyen kompromisszum születhet, arra csak a péntek délelőtt várható döntéshozatal ad majd választ. (MTI)
1989. október 19., csütörtök 19:48
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|