|
|
|
|
Új Nemzedék
|
München, 1989. július 23. (SZER, Zene, szó) - A hétvégén újabb ifjúsági szervezet színével gyarapodott a hazai politikai élet palettája a DEMISZ-ből kivált Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett Új Nemzedékkel. Nem az alakulás körülményeivel szeretnénk foglalkozni, sokadszorra is rámutatva a DEMISZ térvesztéséra, hanem inkább a hazai fiatalság köreiben uralkodó zavarral, tanácstalansággal. Egy mondatra azért mégis álljunk meg az Új Nemzedéknél. A frissen létrehozott mozgalom szándéknyilatkozata számomra Gyurcsány Ferenc kiábrándultságán, pillanatnyilag kissé szándékoltnak látszó ideológiaellenességén kívül nem tudott sok újat mondani. A "Az a lényeg, te meg én - vagyunk"- féle kiszólások pedig csak arról győznek meg, hogy sokan még mindig a napi politika igényeihez alászálló jelszavakban keresik a sorsfordító erőt. A DEMISZ csődjét éppen ebben kereshetjük. Nem tudta tettekre váltani a hangzatos lózungokat, a mindenkori pártpolitika kiszolgálója maradt, akárcsak KISZ-korában. A következmény, hogy ma éppen a reformretorika lett a párton belüli jelszónevelde, az nem a DEMISZ érdeme, ha érdem ez egyáltalán. Reformpárthoz reformista ifjúsági szervezet illik, de aki ismeri a külcsín és a belbecs közötti kívánatos viszonyról szóló példázatot, az maga is el tudja dönteni, hogy a lényeg ezzel semmit sem változott. A párt átkeresztelkedett ifjúsági szervezete nem tudta függetleníteni magát a párton belüli azonosságzavaroktól, munkamódszere pedig jottányit sem korszerrűsödött, a szervezet felépítésében végrehajtott változtatások ellenére sem. (folyt.)
1989. július 23., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|