|
|
|
|
Folytatta munkáját az Országgyűlés (39. rész) - Dió 2.
|
Halmos Csaba vitazárójában válaszolt az általános felvetésekre. A sztrájkról szóló törvényjavaslat feletti általános vita befejezése után a jogszabálytervezet részletes vitájában nem kért szót senki. Szigethy Dezső bizottsági előadó - illetékes bizottságnak a szünetben tartott ülése után - véleményt mondott kilenc önálló módosító javaslatról. Az Országgyűlés egyenként szavazott a módosításokról, majd a törvényjavaslatot - a módosító indítványokkal együtt - általánosságban és részleteiben - többségi szavazattal, 17 ellenszavazat és 27 tartózkodás mellett elfogadta. Az elnöklő Horváth Lajos bejelentette: dr. Vida Miklós (Budapest, 23. vk.) képviselő lemondását mandátumáról és az Országgyűlés-alelnöki tisztségéről. A lemondást a képviselők tudomásul vették. Az elnök javasolta, hogy a korábbi jelölőbizottságot bízzák meg a jelölés lebonyolításával. Képviselői igazolások következtek: az elhunyt Miskó István helyére Varga Sándor (Bács-Kiskun m., 6. vk.) és a lemondott Gajdos Ferenc helyére Sápi Ferenc (Budapest, 43. vk.) pótképviselők kaptak képviselői megbizatást. Ezután Beck Tamás kereskedelmi miniszter tájékoztatta az Országgyűlést a Budapest-Bécs Világkiállítás előkészítésének helyzetéről. A tájékoztató feletti vitában felszólalt: Szentágothai János (országos lista); dr. Horváth Ferenc (Somogy m., 10. vk.) és Koltai Imre (Pest m., 28. vk.) Az ülésen felváltva elnökölt: Szűrös Mátyás, Jakab Róbertné és Horváth Lajos. A Parlament csütörtökön 9 órakor a tájékoztató feletti vitával folytatja munkáját. Az Országgyűlés szerdai munkájáról tudósítottak: Bisztricsány Julianna, Burkon László, Garajszki István, Kárpáti János, Nagy Attila, Pichler Ferenc, Szilágyi Gábor, Szőke László, Wagner Tamás. (MTI)
1989. március 22., szerda 20:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|