|
|
|
|
Folytatta munkáját az Országgyűlés (31. rész)
|
A Minisztertanács a közelmúltban úgy határozott, hogy a világkiállítás megrendezése esetén szükséges időben előrehozni az egyébként is indokolt infrastrukturális beruházásokat, amelyek főleg a közlekedés, a távközlés, és kisebb részben az idegenforgalmi fogadóképesség fejlesztését célozzák. Az ezek megvalósításának költségeire, valamint a források előteremtésére vonatkozó javaslatot áprilisban a Minisztertanács elé kell terjeszteni. Ugyancsak áprilisban el kell készülnie a világkiállítás várható általános gazdasági kihatásaira vonatkozó elemzésnek, különös tekintettel a gazdasági növekedést ösztönző szerepére. Ezek után fogja a kormány a világkiállítás ügyét - akkor már konkrét adatok birtokában - az Országgyűlés májusra tervezett ülésszaka elé terjeszteni. Beck Tamás elmondta, hogy az eddigi előzetes számítások, a külföldi szakértő cégek tanulmányai, a nemzetközi tapasztalatok és az osztrák szervekkel folytatott előzetes tárgyalások alapján a Minisztertanács - az osztrák kormánnyal egyetértésben - megalapozottnak, a gazdaság, a társadalom egésze érdekében állónak tartja a világkiállítás megrendezését. Ezt mindenekelőtt az támasztja alá, hogy egy ilyen nagyszabású esemény a rendező városra, országra irányítja a nemzetközi figyelmet, ami nagy erkölcsi és presztizsnyereséggel, számottevő anyagi haszonnal is jár. (folyt.köv.)
1989. március 22., szerda 19:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|