|
|
|
|
Magyar és osztrák építészhallgatók a világkiállításról
|
1989. március 18., szombat - Április első felében a magyar és az osztrák fővárosban is látogatást tesz a Nemzetközi Kiállítások Irodája (BIE) által kijelölt bizottság, hogy ellenőrizze a világkiállítás előkészületeit. A testület jelentését nagymértékben figyelembe veszi a párizsi székhelyű BIE május 25-én, amikor dönt arról, hogy Bécs-Budapest vagy Miami kapja-e az 1995. évi világkiállítás rendezési jogát. Mindezt Somogyi László volt építésügyi és városfejlesztési miniszter mondta el a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol magyar és osztrák építészhallgatók részvételével rendeztek vitát szombaton a világkiállításról.
Elhangzott az is, hogy áprilisban pályázatot írnak ki a világkiállítás budapesti helyszínéül számításba jövő három terület (Aquincum, Lágymányos-Csepel-sziget, Gazdagrét) rendezési tervére. Ezen, miként a budapesti helyszín kijelölése után meghirdetendő építészeti pályázaton, osztrák építészek is részt vehetnek. A rendezvényen, ahol a résztvevők többsége osztrák egyetemista volt, elsősorban építészeti kérdésekről folyt a vita. Számos észrevétel hangzott el arról, hogy a leendő építészek miként képzelik el a világkiállítás megrendezését. Sok kérdés foglalkozott azzal is, hogyan oszlanának meg a rendezés feladatai Bécs és Budapest között. (MTI)
1989. március 18., szombat 16:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|