|
|
|
|
Népfront vita a világkiállítás helyszínéről
|
1989. március 7., kedd - A szakemberek komolyan foglalkoznak az 1995-re tervezett Budapest-Bécs világkiállítás egy újabb, negyedik lehetséges helyszínével, a leendő lágymányosi Duna-híd környezetével - mondotta Schőmer András, a Fővárosi Tanács városrendezési és építészeti főosztályának helyettes vezetője a HNF Budapesti Bizottságának keddi ülésén.
Mint elhangzott, az újabb térség előnyeinek vizsgálata március végére fejeződik be. Az ülés résztvevői közül többen támogatták az új területet, hiszen a lágymányosi Duna-part, a Boráros tér, valamint a Csepel-sziget északi részének fejlesztése jól illeszthető a főváros távlati rendezési koncepciójába. A megbeszélésen szó volt a budapesti szállodaépítési tervekről is. E koncepció komoly szerepet szán több külső övezetnek, így például a Hungária körút térségének. Az ülésen lényegesnek ítélték az úgynevezett ,,városkapu,, centrumok kialakítását; Budapest határában, a fővárosba vezető autópályák, illetve nagy forgalmú főutak környékén szállodák, kempingek, kereskedelmi és vendéglátóhelyek építését. (MTI)
1989. március 7., kedd 17:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|