|
|
|
|
Március 18. - Bécsi nap Budapesten
|
1989. március 7., kedd - Az 1995-re tervezett Bécs-Budapest világkiállítás gondolatának népszerűsítésére, illetve annak bemutatására, hogy a két főváros között milyen sokrétű kapcsolatok alakíthatók ki, március 18-án, szombaton Bécsi Napot rendeznek Budapesten - jelentették be a Fővárosi Tanács keddi sajtótájékoztatóján.
Bielek József, a Fővárosi Tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy a magyar főváros az elmúlt év szeptemberében mutatkozott be Bécsben, a városi tanács ,,Nyitott kapu,, rendezvényén, s e mostani esemény az akkori meghívás viszonzása is egyben. Szólt arról, hogy a Bécsi Nap nyitó ünnepségét a városházán tartják. A Magyar Gazdasági Kamara találkozót szervez üzlet- és bankemberek számára a társasági törvény bemutatására, illetve az üzleti partnerekkel való ismerkedésre. A rendezvény részeként festészeti tárlat nyílik a Magyar Nemzeti Galériában, az Utazás ,89 kiállításon pedig osztrák idegenforgalmi irodák mutatkoznak be, s a bécsi tanács ismerteti a világkiállítás bécsi előkészületeit. A fővárosi tanács Váci utcai épületében bécsi és budapesti szakmunkástanulók részvételével fodrász és vendéglátóipari bemutatót tartanak. A Vörösmarty téren egésznapos kulturális műsor szórakoztatja majd az érdeklődőket. A közelben lévő Deák Ferenc utcában a két főváros közterületfenntartó vállalata sorakoztatja fel munkagépeit. A Skála-Metró áruházban március 17-étől 24-éig osztrák fogyasztási cikkekből rendeznek vásárt. (MTI)
1989. március 7., kedd 15:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|