|
|
|
|
Az Országgyűlés ipari bizottságának ülése
|
1989. február 28., kedd - Kedden a Parlamentben ülést tartott az Országgyűlés ipari bizottsága. A testület megvitatta a sztrájktörvény tervezetét és a készülő átalakulási törvény koncepcióját, s tájékoztatót hallgatott meg a Budapest-Bécs Világkiállítás helyzetéről. A sztráktörvény megalkotását a bizottság szükségesnek ítélte. A bizottság tagjai a törvénytervezet alternatív lehetőségei közül a B változatot támogatták, amely lehetővé tenné, hogy ne csak a szakszervezetek, hanem a dolgozó kollektívák is kezdeményezhessenek sztrájkot, s biztosítaná a szolidaritási sztrájk jogát. A bizottság szükségesnek ítélte az átalakulási törvényt is, mert mint mondták, enélkül a magyar gazdaságban csak igen vontatottan és lassan alakulhatnának ki az állami vagyon hatékonyabb működtetésére új társasági formák. Egyetértettek azzal is, hogy az állami vállalatok átalakulása más társasági formába mindig működő tőkebevonással járjon együtt, bár a bevonandó tőke nagyságáról megoszlottak a vélemények. A reális lehetőségekből induljunk ki, s csak arra vállakozzunk, amit meg is tudunk valósítani anélkül, hogy az az országban még nagyobb feszültségeket okozna - mondta több képviselő is a világkiállításról elhangzott tájékoztató kapcsán. Többen szorgalmazták, ha sor kerül a Budapest-Bécs Világkiállításra, akkor az állam vállaljon garanciát arra: e nagy szabású rendezvényhez szükséges anyagi forrásokat nem az amúgy is elmaradott kistelepülésektől vonják el. (MTI)
1989. február 28., kedd 14:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|