Rendszerváltás és az MTI

	Egy éve már... (1.)
1989. augusztus 21. (MTI-PRESS) - Egy éve már, hogy tavaly augusztusban elhallgattak a fegyverek és szünet követte az esztelen öldöklést az az iraki-iráni sivatag küzdőterein. Közel nyolc éven át százezrek vesztették életüket egy olyan háborúban, amelyben voltaképpen egyik fél sem lehetett győztes. Miután Irak a súlyos veszteségek és a megjósolhatóan ideiglenes apró győzelmek után belátta, hogy a kötélhúzásnak nincs értelme, 1988. augusztus 20-án Irán is beadta a derekát: mindkét ország elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának 598. számú, tűzszünetet sürgető határozatát. Az 1980 óta tartó háborúskodást így valóban szünet követte - ám azóta nem sok történt, és semmi sem zárja ki a lehetőséget, hogy jöjjön a második felvonás. A kötélhúzás ugyanis másféle frontokon folytatódik. Irak mindmáig bizonyos iráni területeket tart megszállva, s így abban a hitben óhajt tárgyalni, hogy ő van a kedvezőbb helyzetben. Ezért azt követeli, hogy a béketárgyalások előfeltételeként a felek cseréljék ki összes hadifoglyaikat. Teherán viszont csakis egyenlő pozícióból hajlandó Bagdaddal szót érteni: követeli, hogy Irak először vonuljon vissza nemzetközileg elismert határvonalai mögé. A probléma az, hogy ezt a nemzetközi határvonalat még a néhai sah és Szaddam Husszein iraki elnök vonta meg, s fektette le az 1975-ös algíri szerződésben. Bagdad most azt állítja, hogy akkoriban egyenlőtlen szerződésre kényszerítették. Ráadásul a felek sem a tűzszünet alkalmazásának mikéntjében, sem a majdani boldog békeállapot módjában nem értenek egyet. Az 1200 kilométeres iraki-iráni határon mindmáig ENSZ megfigyelők ellenőrzik a fegyvernyugvást, de maroknyi kéksisakos aligha akadályozhatja meg a robbanást, ha a felek megint rászánják magukat a fegyveres erőpróbára. Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár még a múlt hét végén úgy nyilatkozott, hogy a két ország konfliktusában nemigen van ok a derűlátásra: "a fegyverek csendje nem azt jelenti, hogy stabilitás és béke uralkodnék a térségben". Az ENSZ megfigyelők viszont kincstári elégedettséggel nyugtázzák, hogy az általuk felügyelt határszakaszokon béke van, s a felek együttműködési készségét sem érheti szó... Pérez de Cuéllar borulátása sokkal indokoltabb. Sem Bagdad, sem Teherán nem tett le arról, hogy a háború után valamiképpen megbélyegezheti a másik felet, s ami fontosabb, komolyabb politikai engedményre késztetheti. (folyt.) 1989. augusztus 21., hétfő 14:27
Vissza »

	Egy éve már... (2.)
Irak és Irán egyaránt úgy gondolja, hogy ha már a katonai küzdőtereken nem sikerült győzelmeket aratni, akkor azokat a tárgyalóasztalnál kell elérni. Teherán ezért akarja mindenáron elérni, hogy Irak mindenekelőtt vonuljon ki az általa megszállt 2 ezer négyzetkilométernyi iráni területről. Irak ettől elzárkózik, noha az ENSZ főtitkára is felhívta Bagdad figyelmét arra, hogy a megszállás nemcsak általában a nemzetközi joggal, de az 598-as tűzszüneti határozattal is kifejezetten ellentétes. Nem meglepő, hogy az egy helyben topogásért a felek elsősorban egymást, másodsorban a vilászervezetet hibáztatják. Teherán Bagdad szemére veti, hogy rosszindulatú magatartást tanúsít, megtévesztő, ,,kettős nyelvezetet,, használ - azaz nemcsak Iránt, de a nemzetközi közösséget is igyekszik becsapni. Bagdad vádjai szinte szóról szóra ugyanezek. Néhány nap múlva, augusztus 25-én lesz annak is egy éve, hogy a felek között Genfben beindultak a tárgyalások. Azóta az ENSZ javaslatok egész tömegével árasztotta el Bagdadot és Teheránt - hasztalanul. Eképpen mindenki kórusban sajnálkozik a tárgyalások menetének lassúságán - egyebet azonban nem tesz. Most mégis felcsillant némi remény: szeptemberben Belgrádban tartják az el nem kötelezett országok csúcsértekezletét és a tervek szerint az ENSZ főtitkárnak sikerül ismét asztalhoz ültetni a makacskodó iraki és iráni diplomatákat. A remény márcsak azért is jogos, mert időközben Hasemi Rafszandzsani lett az Iszlám Köztársaság új elnöke, Iraknak pedig nagyravágyó gazdasági tervei vannak és nem nélkülözheti a nemzetközi együttműködést. Rafzsandzsani máris adott néhány jelzést arra vonatkozóan, hogy hajlandó felhagyni a szemellenzős iráni politikával, s nyitni nemcsak a Szovjetunió felé - ez már meg is történt -, hanem a Nyugat felé is. Erre márcsak azért is szüksége van mert Irak nagyravágyó terveiben nem csekély súllyal szerepelnek bizonyos katonai tervek. Az iraki hadiipar valósággal felvirágzott... Az iráni gazdaság viszont pang, vagy alig működik. Így hát a felek - különböző okokból ugyan - rákényszerülnek a békére. Egy ideig bizonyosan. +++ Fodor György 1989. augusztus 21., hétfő 14:31
Vissza » A hírhez kapcsolódik »