|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
Osztrák kormányalakítási bizonytalanságok (1. rész)
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1990. december 14. péntek (MTI-tud.) - Ausztriában
váratlanul bizonytalanná vált az új kormány megalakításának
iőopontja, sőt némiképpen az is, hogy a kabinet ismét a
szocialista-néppárti (SPÖ-ÖVP) nagykoalíció alapján jön-e létre. Az
ÖVP vezetősége ugyanis csütörtökön esti ülésén a szocialistákkal az
október 7-i választások után kezdett, több mint két hónapon át
folytatott tárgyalások eredményeit csak azzal a feltétellel fogadta
el, hogy a kormányalakítással megbízott Franz Vranitzky kancellár,
az SPÖ elnöke nem ragaszkodik a pártonkívüli Otto Oberhammer
igazságügyminiszterré való kinevezéséhez. Josef Riegler alkancellár,
az ÖVP elnöke e döntés meghozatala után hangoztatta: ha a
szocialisták nem mondanak le e jelöltjükről, a nagykoalíció
felújítása meghiúsulhat. Vranitzky viszont pénteken, a szocialista
párt vezetőségének tanácskozása után kijelentette, hogy az új
igazságügyminiszter személyében történt megegyezés része a
néppárttal létrejött koalíciós megállapodásnak, s ezt utólag csak
nagyon nyomós okok alapján lehet módosítani.
A két nagypárt, a szociáldemokrata értékeket kepviselő SPÖ és a kereszténydemokrata irányzatú ÖVP a napokban véget ért megbeszélés-sorozat folyamán kormányzati szövetségük fennmaradása végett kölcsönösen sok engedményt tett egymásnak. Egyenlő partnerekként tárgyaltak, noha a választásokon erőviszonyaik még inkább az SPÖ javára tolódtak el: a szocialista párt a 183 tagú képviselőházban meg tudta őrizni korábbi 80 mandátumát, a néppárt helyeinek száma azonban 77-ről 60-ra csökkent. Miután kidolgozták a leendő közös kormány négyéves munkaprogramját, és elfogadták reformcéljait, megegyeztek a kabinet kis mérvű átszervezésében és összetételében.
Eszerint három új államitkári poszt létrehozásával a kormánytagok száma az eddigi 17-ről 20-ra emelkedik, s közülük 10 a szocialista, 9 pedig a néppárt politikusa lesz. A 20. tag, az igazságügyminiszter személyére vonatkozóan az ÖVP elfogadta Vranitzkynak azt a kívánságát, hogy a tárca eddigi vezetője, Egmont Foregger vonuljon nyugállományba, s utóda egy másik pártonkívüli szakember, Oberhammer igazságügyminisztériumi főosztályvezető legyen. (folyt.)
1990. december 14., péntek 19:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|