|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
Romániai helyzetkép - 1. rész
|
Tóth László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 199O. december 14. péntek (MTI-tud.) - Romániában
egyre feszültebb a helyzet a Ceausescu-rezsimet megdöntő felkelés
első évfordulójának közeledtével. Országos diáksztrájk van
kibontakozóban, a befolyásos, ellenzéki erőket tömörítő Polgári
Szövetség a parlament feloszlatását és az új választásokig egy
nemzeti egységkormány létrehozását szorgalmazza.
A pártok, különféle szervezetek külön-külön készülnek az évforduló megünneplésére. A parlament ünnepi ülést tart december végén, az évforduló előestéjén. A törvényhozás két házának csütörtöki együttes ülésén Dan Martian képviselőházi elnök javaslatára kiáltványt fogadtak el, amely - a kormányzó Nemzeti Megmentési Front évfordulós aggodalmait tükrözve - nyugalomra, a társadalmi béke megőrzésére, kölcsönös toleranciára, az erőszakos cselekmények elutasítására szólít fel. Bukarestben az Egyetem tér hétfő óta kormányellenes megmozdulások helyszíne. A rendőrség kedden és szerdán is gumibotokkal oszlatta fel a teret elfoglaló tüntetők csoportját. A bukaresti rendőrség sajtóközleménye a tüntetőket vádolta azzal, hogy erőszakos cselekményekre ragadtatták magukat a helyszínre érkező rendőrökkel szemben.
Az egyetemisták és a főiskolások terebélyesedő sztrájkjához immár a középiskolai tanárok is csatlakoztak, csütörtök óta csak ügyeletet vállalnak, de nem tartják meg óráikat. Az egyetemisták követelik Petre Roman kormányfő, Ion Iliescu államfő lemondását, és a parlament feloszlatását.
A parlamenten kívüli ellenzéki szervezeteket tömörítő Polgári Szövetség csütörtökön Bukarestben megnyílt háromnapos országos értekezletén a felszólalók a kormány leváltását, a parlament feloszlatását, s egy, az új választásokig működő, széles alapokon nyugvó nemzeti egységkormány megalakítását szorgalmazták. A Polgári Szövetség ugyanakkor leszögezte, hogy nem kíván párttá alakulni, de kész közvetíteni a politikai pártok között. A szövetség felszólította Ion Iliescu elnököt, hogy folytasson nyílt vitát a televízióban a tömörülés néhány vezetőjével, és tárja fel őszintén a lakosság előtt az ország állapotát. (folyt.)
1990. december 14., péntek 19:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|