|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-román katonai megállapodás (2. rész)
|
Meghívásokat tartalmaz vezérkari-, hadsereg- és hadtestszintű, valamint határ menti hadsereg és hadosztály gyakorlatokra, határ menti híradó és egyéb harcászati gyakorlatokra, egység és alegységszintű éleslövészetekre, továbbá a két hadsereg dunai flottillájának hajólátogatásaira.
A dokumentum módot ad a kiképző központokban, katonai középiskolákban és kollégiumokban, katonai főiskolákon, akadémiákon a tapasztalatcserét szolgáló látogatásokra. Lehetővé teszi, hogy a határövezetben lévő alakulatok között testvérkapcsolatok jöjjenek létre a kölcsönös megismerés és a jószomszédi barátság fenntartása érdekében. Elősegíti a két hadsereg közötti tudományos együttműködés erősítését is számos területen, mint például a hadtörténészek között az információk cseréjére, a tudományos történelmi kutatások elmélyítésére olyan eseményekről, amelyekben a két nép történelméről a nézőpontok különböznek. Előirányozza olyan vegyes csoportok létrehozását, amelyek a két ország területén található történelmi emlékművek gondozását végzik. Lehetővé teszi továbbfejleszteni az együttműködést a kiadói és a sajtómunka, valamint a kulturális és sport területén.
A megállapodásban a vezérkari főnökök külön kitérnek a nemzeti ünnepekre és hadseregnapokra, többek között ünnepélyes összejövetel, tudományos konferenciák, kiállítások megrendezésére, egymás emlékműveinek, történelmi kegyhelyeinek koszorúzására vállalnak kötelezettséget.
A Varsói Szerződés katonai szervezetének várható megszünésével új biztonságpolitikai helyzet alakul ki Közép-Európában. A térség stabilitása szempontjából rendkívül fontosak a szomszédos országok közötti kétoldalú katonai megállapodások, melyek az érintett államok általános kapcsolatainak részét kell képezzék. Ezek sorában Für Lajos és Victor Stanculescu elsőként írták alá azt a magyar-román katonai keretegyezményt, amely a két honvédelmi miniszter szándéka szerint - a végrehajtás kiteljesedése során - nyíltan és közvetlenül fog hozzájárulni a két ország és hadseregeik közötti bizalom további alakításához. (MTI)
1990. december 14., péntek 17:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|