|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-román katonai megállapodás (1. rész)
|
1990. december 14., péntek - A Honvédelmi Minisztérium
pénteken közleményt adott ki arról, hogy megállapodás született a
magyar-román katonai kapcsolatokról. A közlemény teljes szövege a
következő:
Amint ismeretes, októberben Für Lajos magyar és Victor Stanculescu román honvédelmi miniszterek Gyulán, illetve Aradon folytatott határ menti tárgyalásaikon megállapodtak a további együttműködés elvi kérdéseiben. A közelmúltban Borsits László altábornagynak, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének meghívására hazánkban járt Vasile Ionel vezérezredes, államtitkár, a Román Hadsereg vezérkari főnöke, s aláírták a két hadsereg közötti együttműködésre vonatkozó megállapodást. Ez alkalommal látta el kézjegyével Für Lajos a magyar és román Honvédelmi Minisztérium közötti keretmegállapodást. A megállapodások az elmúlt héten léptek érvénybe azzal, hogy Bukarestben Victor Stanculescu is aláírta a dokumentumot.
A miniszterek a keretmegállapodásban rögzítették, hogy a két országban végbement radikális változások; a nemzetközi katonapolitikai helyzet alakulása; az európai államok erőfeszítései a bizalom, a stabilitás és a biztonság növelésére, a nemzetközi kapcsolataik javítására; továbbá, hogy mind több erő hirdeti a népek-nemzetek demokratikus, szabad és független fejlődését, ami az európai népeknek garanciákat adhat az alkotó életre; valamint az a stabilizáló szerep, amit a jószomszédi kapcsolatok alakításában a hadseregek betöltenek, lehetővé teszi a két hadsereg kapcsolatainak fejlesztését, hozzájárulva a Magyar Köztársaság és Románia, valamint népeik közötti kölcsönös bizalom növeléséhez.
A vezérkari főnökök által aláírt megállapodás, mint a miniszteri dokumentum melléklete, konkrét, kölcsönös együttműködési területeket és munkaformákat tartalmaz. Az abban megfogalmazottak pontosítására évente kerül sor.
A megállapodás mindenekelőtt lehetővé teszi a nemzeti katonai doktrínák kölcsönös megismerését. Előirányozza különböző szintű küldöttségek látogatásait, együttműködési vegyes bizottságok felállítását, többek között vezérkari, továbbá légvédelmi és repülő, illetve határ menti szárazföldi magasabb egységek parancsnokságai között, vegyes munkabizottság létrehozását a határm enti területeken esetlegesen bekövetkező természeti, ipari katasztrófa következményeinek felszámolásába bevont katonai erők vezetésére, irányítására. (folyt.köv.)
1990. december 14., péntek 17:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|