|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet-koreai nyilatkozat (2.)
|
A szovjet fél támogatásáról biztosítja Szöulnak a Korea-közi párbeszédre irányuló lépéseit. Dél-koreai részről pedig kinyilvánítják, hogy a szovjet reformpolitika sikerét a jövő nemzetközi kapcsolatai egyik fontos tényezőjének tartják.
A nyilatkozat szerint Moszkva és Szöul kapcsolatainak fejlesztése semmilyen mértékben sem érinti a két fél harmadik országhoz fűzödő viszonyát.
Mihail Gorbacsov és Ro Te Vu péntek délelőtt a Kremlben négyszemközti megbeszélésekkel kezdte a hivatalos tárgyalásokat, majd csatlakoztak hozzájuk a delegációk tagjai is. A tárgyalások után került sor a nyilatkozat aláírására. A tervek szerint aláírásra várnak a tudományos, műszaki együttműködésről, a kereskedelemről, a beruházások ösztönzéséről és védelméről, a kettős adóztatás kiküszöböléséről szóló kormányközi megállapodások. +++
1990. december 14., péntek 13:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|