|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
Ki döntsön Honecker sorsáról?
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1990. december 14. péntek (MTI-tud) - Erich Honecker
további sorsa nem politikai, hanem humanitárius ügy, éppen ezért a
szovjet politikusok nem vállalják a döntés ódiumát - erre a
következtetésre jutott a Berliner Zeitung moszkvai tudósítója a
szovjet fővárosban végzett puhatolózással.
A szovjet elnöki szóvivő irodája közölte a lap tudósítójával, hogy nem illetékes az ügyben - az újságírót azonban nem a külügyminisztériumba, hanem az SZKP KB nemzetközi osztályához küldte tovább. Ott egy munkatárs, Valerij Muszadov azt mondta: nem tud arról, hogy Bonn hivatalos megkeresést intézett volna az osztályhoz Erich Honecker ügyében.
A Berliner Zeitung jelentése szerint a KB-munkatárs kifejtette: - Véleménye szerint arról van szó, hogy egy idős, beteg ember, aki immár nem játszik aktív politikai szerepet, humanitárius segítségre szorul. Honecker német orvosok által történő megvizsgálásáról a helyszínen - azaz Beelitzben -, és nem Moszkvában kell határozni.
Hasonló választ kapott a tudósító a szovjet külügyminisztériumtól is. Jurij Gremitszkih szóvivő hangsúlyozta: Moszkvában elsősorban humanitárius problémának tekintik a volt keletnémet vezetőelhelyezését.
Friedrich Wolff ügyvéd szerint a közeli napokban döntés születik a letartóztatási parancs ellen emelt panasz ügyében. A védőügyvéd derűlátóan vélekedett a panasz elfogadásának kilátásairól, hangoztatva, hogy álláspontját - miszerint Erich Honecker a tűzparancs kiadásával az akkori NDK-törvényekkel összhangban cselekedett és ezért nem vonható büntetőjogilag felelősségre - számos elismert jogtudós osztja. +++
1990. december 14., péntek 12:34
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|