|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
Dalai láma - Tibet
|
Erdész Jenő, az MTI tudósítója jelenti:
Újdelhi, 1990. december 14. péntek (MTI-tud) - A dalai láma
kijelentette, hogy immár nem ragaszkodik Tibet Kínától való teljes
elszakadásához: beleegyezne egyfajta ,,laza konföderációba,, is.
Az indiai száműzetésben élő vallási vezető ugyanakkor kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a kínai hatóságok elfogadnának egy ilyen megoldást. Emlékeztetett arra, hogy már két évvel ezelőtt tárgyalásokat javasolt Pekingnek a tibeti kérdésről, de mostanáig semmilyen konkrét választ nem kapott.
A dél-indiai Madraszban tett látogatása során újságíróknak nyilatkozva a dalai láma kifejtette, hogy Tibet történelmi, földrajzi, kulturális és nyelvi szempontból is különálló országnak tekintendő. Miután azonban a kínaiak erőszakkal kiterjesztették rá fennhatóságukat, sok minden történt. Ő maga ezért valamilyen középutas megoldást keres, vagyis nem követeli a teljes elszakadást, de síkraszáll a jelenlegi állapotok megváltoztatásáért. - Sokat segítene például, ha Peking hajlandó volna beleegyezni Tibet békeövezetté nyilvánításába és demilitarizálásába - jelentette ki a dalai láma.
Szerinte Tibetben jelenleg nagyon súlyos a helyzet. - Az emberi jogok tömeges megsértése mellett a kínai demográfiai elnyomás tekintendő olyan problémának, amelyre kiemelt figyelmet kell fordítani - fűzte hozzá. Határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy hatással lesznek-e a kelet-európai változások a kínai kommunista vezetőkre - de szerinte ez csak öt-tíz év múlva fogja éreztetni a hatását. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minél keményebbé válik Tibetben a ,,kínai elnyomás,,, a tibetiek annál elszántabban fognak küzdeni ellene. +++
1990. december 14., péntek 11:47
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|