|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
A német újfasiszták mozgolódnak
|
Berlin, 1990. december 14. péntek (MTI-tud) - A drezdai
hatóságok vizsgálatot indítottak a ,,Schutzstaffel-Ost,, (SSO)
elnevezésű szélsőjobboldali szervezetben tömörülő személyek
azonosságának megállapítására, valamint a csoport által tervezett
bűncselekmények megakadályozására - jelentette be drezdai
tájékoztatóján a szélsőséges szervezetekkel foglalkozó bűnügyi
munkacsoport vezetője.
A bűnügyi rendőrség eddigi nyomozómunkája kiderítette, hogy az SSO mögött a drezdai szélsőjobboldali körök húzódnak meg.
A városban megjelenő Sa:chsische Zeitung szerkesztőségébe küldött névtelen levélben az SSO értésre adta, hogy elsősorban a DSZP, a zöldek és külföldiek ellen kíván föllépni.
A szervezet egyelőre csupán Drezdát tekinti működési területének, ám egyre erősebbé kíván válni, hogy ,,megakadályozza a kommunista levegő-szennyezők aktivítását,,. - Ehhez már ma is megvannak az eszközeink - áll a névtelen levélben.
A munkacsoport vezetője emlékeztetett arra, hogy a szélsőségesek egyre erőszakosabb akciókat hajtanak végre Drezdában. Az utóbbi hetek mérlegéhez tartozik benzines palackok robbantása a Rowenta cég épületében, brutális támadás egy kávéház ellen és egy külföldiek által lakott internátus megrohamozása. A szakértő kétszázra becsüli a radikálisok kemény magjának létszámát. Ők kis csoportokban követik el akcióikat, és ha lebukik is közülük néhány, nem árulják el társaikat. Ez megnehezíti a rendőrség munkáját, miként az is, hogy a megtámadott külföldiek és németek szinte soha nem tesznek följelentést, mert tartanak az újfasiszták bosszújától. +++
1990. december 14., péntek 11:29
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|