|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
A brit kormányfő ígérete a hajléktalanoknak
|
Mészáros György, az MTI tudósitója jelenti:
London, 1990. december 14. péntek (MTI-TUD) - John Major
brit miniszterelnök, mielőtt Rómába utazott, megtekinteni Pavarotti
főszereplésével Puccini Tosca című operáját, s felkészülni a közös
piaci csúcsértekezletre, csütörtök délután még sorsuk gyors
javítását ígérte országa hajléktalanjainak.
A parlament alsóházában bejelentette, hogy felgyorsítják a kormány menedékhely-építési programját és ettől függetlenül is már ,,néhány napon belül,, enyhítik a hajléktalanok helyzetét.
A kormány még júniusban kidolgozott egy 15 millió font sterlinges akcióprogramot hajléktalan-motelek és egyéb menedékhelyek építésére, berendezésére, ám ennek eddig nem volt sok látszatja, mindössze 500 ezer fontot költöttek ilyen munkákra.
Az ellenzék nehezményezte, hogy a múlt hétvégén ráadásul több menedékhelyről kiutasították Londonban a hajléktalanokat, arra való hivatkozással, hogy még nem volt elég hideg az idő.
Az ellenzék által erősen vitatott kormányzati adatok szerint Londonban éjjelente átlagosan 3000 ember alszik a szabadban, utcán, parkban, padon, országosan pedig 45 ezerre tehető a hajléktalan, illetve átmeneti szálláson lakó családok száma az 57 milliós országban. +++
1990. december 14., péntek 08:00
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|