|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kiss Gy. Csaba levele az MDF elnökségéhez
"Felelősnek érzem magam, mert nem léptem föl kellő eréllyel a
visszásságok ellen. Az utóbbi hetekben szólaltam föl az MDF
testületeiben (Elnökség, Választmány, regionális küldöttgyűlések) a
negatív jelenségekről, az okokról, néhány felelőst név szerint
említve. Választ sehol, semmilyen fórumon nem kaptam, legfeljebb
elismerő kézszorításokat, de korholó fejcsóválásokat is.
"
SZER, Magyar híradó:
Kormányátalakítás
"Kupa Mihály érthetően
nem sok konkrétumot mondott, de ebből, valamint abból a
kijelentéséből, hogy a szigorú kamatpolitika megöli a gazdaságot, ha
nincs mögötte erős piac - márpedig nálunk nincs -, tehát mindebből
egy pragmatikus pénzügyi vezetésre lehet következtetni. Célként
jelölte meg az állam szerepének a korlátozását a pénzügyekben, a
tulajdonviszonyokban és a közigazgatásban is. "
|
|
|
|
|
|
|
EK-csúcs - előkészületek (1.)
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1990. december 13. csütörtök (MTI-tud) - Az Európai
Közösségek tagországai kormányfőinek pénteken kezdődő tanácskozás
előtt az elnöklő Giulio Andreotti olasz miniszterelnök kétoldalú
megbeszéléseken igyekezett tisztázni az utolsó vitás
részletkérdéseket is a közösség politikai és pénzügyi uniójával
kapcsolatban. A kétnapos csúcsértekezleten erről a két unióról
hoznak a tervek szerint történelmi jelentőségű döntést.
A pénzügyi unió keretében az évtized végére egyetlen közös pénz váltja fel a jelenlegi nemzeti valutákat. A politikai unió pedig közös külpolitikát és biztonságpolitikát irányoz elő, növelve a kormányfői testület döntési jogkörét, egyúttal a demokratikusan választott közösségi parlament ellenőrzési és beleszólási jogát.
Andreotti csütörtökön találkozott a nyugat-európai szakszervezeti szövetség vezetőivel is, akik azt sürgették, hogy a jövendő nemzetek fölötti integráció ne csak a kereskedők és multinacionális cégek közössége legyen, hanem az állampolgároké is, megfelelő és egységes szociális intézményrendszerrel.
Az olasz kormányfő ezután Jacques Delors-ral, az EK-bizottság elnökével tanácskozott a tervezett két unió alapszerződéséről. Ezeket a tervezeteket a csúcsértekezlet után kezdődő kormányközi értekezleten fogadják el véglegesen a tagországok. Az így kidolgozandó szerződések a római szerződést egészítik majd ki, illetve váltják fel 1992-re.
Az olasz miniszterelnöki szóvivő előzetes tájékoztatójában közölte, hogy a tanácskozás pénteken első napirendi pontként a Szovjetuniónak és a kelet-európai országoknak nyújtandó gazdasági segítségről tárgyal. A Szovjetuniónak sürgősségi élelmiszersegélyt határoznak el mintegy egymilliárd dollár nagyságrendben, ezenkívül részletes programot a közlekedési- és szállítási, távközlési- és energiagondok enyhítésére. (folyt.)
1990. december 13., csütörtök 19:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
EK-csúcs - előkészületek (2.)
|
- A kis közép-kelet-európai országok igényeit szintén felmérték és számszerűsítették a brüsszeli szakértők, és 1991-re összesen négymilliárd dollárra teszik a szovjet energiaszállítások kimaradása, a KGST-kereskedelem összeomlása, a volt NDK szállításainak elmaradása által együttesen okozott veszteségeket. Ennek egy részét a közösség kész felvállalni - jelentette ki a szóvivő.
A kormányfők tárgyalnak továbbá az Öböl-válságról is. George Bush amerikai elnök csütörtökön üzenetet intézett Giulio Andreottihoz, és ebben leszögezi: az amerikai álláspont nem változott az Irakban fogva tartott túszok elengedése után sem. - A Bagdaddal küszöbönálló külügyminiszteri tárgyalásokon nem lehet alku témája az az alapállás, hogy az ENSZ-határozatok maradéktalan végrehajtását és Kuvait felségjogainak teljes helyreállítását követeljük Iraktól - áll a washingtoni üzenetben.
Az EK-csúcs résztvevői várhatóan hasonló állásfoglalást fogadnak el, és felhatalmazzák Gianni de Michelis olasz külügyminisztert, hogy a közös állásfoglalás alapján december 21-én Tárik Aziz iraki külügyminiszterrel a közösség nevében tárgyaljon. +++
1990. december 13., csütörtök 19:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|