|
|
|
|
Kihirdették a Videoton-pályázatot
|
1990. december 11., kedd - Az angol James Capel és a a KPMG
nemzetközi tanácsadó cég közös pályázata nyert az Ipari és
Kereskedelmi Minisztérium és az Állami Vagyonügynökség által
meghirdetett Videoton-pályázaton. A két cég közös pályázata alapján
már a jövő héten megkezdődik a Videoton Elektronikai Vállalat
átszervezése, a struktúraváltás és a privatizálás előkészítése -
mondotta Gulácsi Gábor helyettes államtitkár az Ipari és
Kereskedelmi Minisztériumban ez alkalomból tartott
sajtótájékoztatón.
Elhangzott: 4 pályázat érkezett, ebből választották ki a két cég közös ajánlatát. Ennek alapján - mintegy 4 hónapon belül - előkészítik a 16 ezer dolgozót foglalkoztató óriásvállalatot a privatizációra. Egyebek között kereskedőházat létesítenek, megteremtik a kisvállalkozási szervezetet. Ez utóbbit azért tartják szükségesnek, mert az átszervezés során a vállalat - hosszabb távon - mintegy 7 ezer fősre zsugorodik. A felszabaduló munkaerő foglalkoztatását kívánják megoldani az önálló vállalkozásra ösztönzéssel. Ugyancsak az elkövetkezendő hónapok feladata, hogy a vállalat termékeinek értékesítésére új partnereket találjanak, illetőleg megteremtsék a kedvezményes alkalmazotti részvényvásárlás feltételeit.
Az előzmények: a Videoton Elektronikai Vállalatot, mint ismeretes, a hadiipari megrendelések zuhanásszerű csökkenése juttatta nehéz helyzetbe. A haditechnikai cikkek gyártása korábban a cég jelentős kapacitásait töltötte ki. Az átlagosan 200 millió rubeles megrendelés ezévre 80 millió rubelnyire csökkent, jövőre pedig szinte teljesen megszűnik. Ugyanakkor a vállalat két évre elegendő alkatrész-készlettel rendelkezik. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az elmúlt években 2,9 milliárd forint hitelt vett fel a Videoton, éppen a hadiipari termelés fejlesztésére, saját erejéből azonban nem képes kifizetni a több mint 3 milliárdra nőtt adósságot. A Videoton kormánysegítséget kért a kilábaláshoz, ám ezt nem kapta meg, döntés született viszont a cég privatizálásáról. (MTI)
1990. december 11., kedd 15:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|