|
|
|
|
Lehetőségek Magyarországon - a Euromoney Kiadó és az MNB
konferenciája (2. rész)
|
Kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy a magyar kormány célja a privatizáció mielőbbi megvalósítása. Ehhez Magyarországon rendelkezésre állnak a jogi keretek, és az Állami Vagyonügynökség is egyre határozottabban irányítja a folyamatot. A miniszter a rámutatott ugyanakkor, hogy egyelőre Magyarországon a megtakarítások csekélyek, emiatt még fokozottabban szükségünk van a külföldi tőke részvételére a privatizáció folyamatában.
A külföldi előadók közül Jacob Frenkel, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatója részletesen ismertette a világgazdaság elmúlt évi folyamatait. Hangsúlyozta, hogy azok az országok fejlődtek az elmúlt években a leggyorsabban, amelyek mind határozottabban nyitottá tették gazdaságukat. Magyarországon éppen ezért következetes folytatni kell a gazdaság minden oldalú liberalizálását.
Gerard Belanger, az IMF Kelet-Európáért felelős részlegének igazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy Magyarországon már az elmúlt években is jelentős változások történtek a gazdaságban; a gazdasági törvények megalkotása, az értéktőzsde beindítása, a vegyesvállalati jogszabályok megteremtik a lehetőséget a piacgazdaságra való mielőbbi áttérésre. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a gazdaság átalakításában a fokozatosság elvét kell érvényesíteni. Kifejtette, hogy a pénzügyi rendszer kétszintű bankrendszerré történő átalakítása jelentős lépés volt a piacgazdaság felé, s ezen a téren az IMF további előrehaladást vár a magyar kormányzattól.
Mint mondotta, hogy a magyar kormányzattal folyó jelenlegi tárgyalások alapján remény van arra, hogy az IMF megállapodjon Magyarországgal egy középtávú, hároméves programról. (MTI)
1990. december 10., hétfő 17:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|