|
|
|
|
Rövidesen privatizálják a borvidékeket
|
1990. december 7., péntek - Ausztriának a következő
időszakban az eddigieknél is fontosabb szerepe lesz a magyar
gazdaságban - hangzott el pénteken azon a győri tanácskozáson,
amelyen osztrák és magyar szakemberek cseréltek véleményt az
együttműködés lehetőségeiről. A konferenciát az Osztrák Hitelintézet
rendezte. Josef Schwarz, Ausztria budapesti kereskedelmi tanácsosa
megnyitójában kiemelte: a már működő csaknem ezer osztrák-magyar
vegyesvállalat jelzi a robbanásszerű változást, amely az utóbbi
időben a gazdasági kapcsolatokban bekövetkezett. Ausztria a
magyarországi tőkebefektetéseket illetően is az élmezőnyben van -
folytatta, majd annak a meggyőződésének adott hangot, hogy
Magyarország a megkezdett liberális politikát folytatni fogja.
Rácz Ernő, az Állami Vagyonügynökség igazgatója előadásában a hazai privatizációról szólt. Egyebek között rámutatott: a privatizáció nem csodaszer, az évek óta rosszul gazdálkodó vállalatokat nem tudja kihúzni a bajból, csupán esélyt ad a gazdálkodás javítására. Kulcsfontosságúnak minősítette az önkormányzatoknak a privatizációs folyamatban betöltött szerepét. Mint mondta, az Állami Vagyonügynökség szándéka szerint minden egyes gazdasági egység privatizációjánál kapcsolatba lép a helyi viszonyokat legjobban ismerő önkormányzatokkal. Végül bejelentette: rövidesen meghirdetik a történelmi borvidékek, továbbá a cukoripar és az építőipar privatizációs programját, s foglalkoznak a vevő oldaláról kezdeményezett privatizáció lehetőségével is. Ez a megoldás új utat nyithatna a folyamat előtt - mondta.
Melega Tibor, a Magyar Köztársaság bécsi nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa az osztrák-magyar kapcsolatok jövőbeni kilátásait körvonalazta előadásában. A többi között hangoztatta: noha a kapcsolatok építése elsősorban a vállalatokon múlik, a kormányzatok is sokat tehetnek. Megtílélése szerint egyebek között a mezőgazdaság és a szolgáltatás az a két terület, amelyeknél a két kormányzatnak előre kellene lépnie. Magyarország ugyanis igényli, hogy mezőgazdasági szállításai előtt osztrák részről nagyobb teret nyissanak, s arra törekszik, hogy szolgáltatásaival megjelenhessen az osztrák piacon. (MTI)
1990. december 7., péntek 17:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|