|
|
|
|
Az SZDSZ küldöttgyűlése a magyar gazdaság válságának
leküzdéséről (1.rész)
(OS)
|
1990. december 2., vasárnap - Magyarországnak haladéktalanul
szüksége van olyan válságkezelési programra, amelyben a politikai
pártok és az érdekvédelmi szervezetek egyetértésre juthatnak. Ezért
sz SZDSZ küldöttgyűlése a nyilvánosság elé tárja a szabad
demokraták véleményét azzal a céllal, hogy a széles körű vita
kezdetét vehesse.
1./ Olyan kormányra van szükség, amely egységes gazdaságpolitikai koncepciót követ, és szembenéz a realitásokkal. Megengedhetetlen, hogy a kormányt megbénítsák a gazdasági kabinetjében dúló viták.
2./ A gazdasági vezetők körében és a kormányapparátusban véget kell vetni a politikai indítékoktól vezérelt személycseréknek. A szakvezetők munkáját kizárólag a szakmai hozzáértés és teljesítmény, valamint a beosztottak bizalma alapján szabad megítélni.
3./ A gazdaságpolitikának a világgazdasági nyitás talaján kell állnia. Nem szabad semminemű gazdasági elzárkózással kacérkodni. Teret kell nyitni a külföldi tőke masszív jelenlétének. Fel kell számolni a jogi korlátokat, melyek a tőke beáramlását és a külföldiek tulajdonszerzését (egyebek közt ingatlan-vásárlást) akadályozzák.
4./ Gyors privatizációra van szükség. Szakítani kell azzal az illúzióval, hogy az állami bürokrácia képes lehet a kiterjedt állami szektor menedzselésére és az állami vállalatok privatizálás előtti "rendbehozására". A privatizálás kezdeményezését és bonyolítását a kormánytól független, egymással is versengő bel- és külföldi ügynökségekre, pénzintézetekre kell bízni. Az Állami Vagyonügynökség feladata ne a privatizáció irányítása, hanem a kormányzat felügyelete, a nyilvános elllenőrzés biztosítása legyen.
5./ Joogbiztonságal, beszerzési biztonsággal, kiszámítható hitelellátási feltételekkel és az infláció megfékezésével kell létrehozni a m agángazdaság gyors bővülésének feltételeit. Kisbankok hálozatára, magántulajdonú nagy- és külkereskedelemre van szükség. A kormányzat által létrehozott kisvállalkozási hivatal pártpolitikától függetlenül segítse a magánvállalkozásokat.
6./ Rögzíteni kell a magyar agrárpolitika alapelveit, s ehhez igazodva megfogalmazni a mezőgazdaság tulajdonjogi, szervezeti, intézményi kereteit, az állami beavatkozás lehetséges formáit
(folyt.köv.)
1990. december 2., vasárnap 17:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|