Rendszerváltás és az MTI

	Olaszország - húsz éves a válási törvény 1. rész
Róma, 1990. december 5. szerda (MTI-Panoráma) - Rómában a válást pártolók fáklyásmenettel ünnepeltek. Milánóban a Dóm-téren hajnali spagettivel fejeződött be a radikálisok napok óta tartó éhségsztrájkja. Mindez húsz évvel ezelőtt, 1970. december első napján, hajnali hat órakor történt, amikor a szavazással véget ért a római képviselőház egyik leghosszabb és legviharosabb ülése és 319 igen és 286 nem voksot adtak le a válási törvényre. A hideg éjszaka ellenére hatalmas tömeg várta a parlament előtt ezt a végeredményt. A kereszténydemokrata módosító indítványoknak, ügyrendi hercehurcának azonban csak nem akart vége szakadni. Az utolsó szavazás már a hajnalba nyúlt. A fáradt, elnyúzott képviselők végre kiengedhettek. Néhányan kisiettek megvinni a hírt. És a hajnalig kitartóan várakozók ujjongásban törtek ki. Vállukra emelték Loris Fortuna, szocialista képviselőt, a törvényjavaslat benyújtóját. A radikálisok, a válás melletti polgárjogi mozgalom élharcosai fáklyákat gyújtottak, és úgy vonultak a Pantheon felé a belváros szűk utcáin. Olaszország szinte az utolsó civilizált demokratikus országa volt Európának, ahol a házasság felbontását nem tette lehetővé törvény. Az érte vívott harc társadalmi-polgárjogi mozgalom volt, de pártpolitikai küzdelem is. Az országot teljhatalommal kormányzó kereszténydemokrata kurzus első kemény és érzékeny vereségét szenvedte el, egy liberálisoktól kommunistákig terjedő laikus (nem-keresztény) fronttal szemben. A konzervatív hagyományőrzők a ,,család széthullásával,, riogattak. A válásellenes liga vezetője ,,utcai revansot,, igért, polgárháborút. De legalábbis népszavazást, ami végül be is következett 1974-ben. És a katolikus, családközpontú, hagyományőrző Olaszország 59:41 százalékarányban a válási törvény megtartása mellett voksolt, immár megfellebbezhetetlen ítélettel. A mai Olaszország kissé mosolyogva emlékezik a húsz évvel ezelőtti indulatokra és csatára. Nem tört ki polgárháború, és a család sem hullott szét. Az első évben 55 ezer válási keresetet nyújtottak be - jobbára régen szétvált és külön élő házaspárok, akik végre jogilag rendezni tudták végre tényleges helyzetüket. A második évben már 21 ezerre csökkent a keresetek száma, majd húszezer alá esett hosszú időre. 1987 hozott - már egy másik nemzedék körében - kiugró rekordot - 31 ezer válási keresettel -, a tavalyi adat ismét 20 ezer. Egyformán válnak Északon és Délen, polgári középosztálybeliek és munkások, szegényebb réteghez tartozók. (folyt.) 1990. december 5., szerda 11:36
Vissza »

	Olaszország - húsz éves a válási törvény (2. rész)
A szociológiai adatok szerint az átlagos olasz váló férfi 34 éves, a nők 25-27 éves korban válnak, majd egy későbbi nemzedék, az ötvenesek. Bár a katolikus egyház változatlanul - sőt, II. János Pállal talán még jobban is - ellenzi a válást, mint húsz éve, az olaszok - a templomba járók is - teljes természetességgel válnak el, ha körülményeik úgy alakulnak. A családi kötelékek ma is erősek, de a nők önállóak, és társadalmi helyüket, rangjukat nem az adja, hogy feleségek. A párkapcsolatok válságban vannak, sokan járnak pszichoanalízisre, de ez a házasságon kívüli kapcsolatokra éppúgy igaz. ,,Partner,, , ,,barátnő,, , ,,élettárs,, ma társadalmilag semmivel sem hátrányosabb megjelölés, mint a ,,feleség,,. A válások viszonylag alacsony számaránya (5-6 százalék) persze azzal is magyarázható, hogy a húsz éve elfogadott törvény kompromisszumos, s meglehetősen szigorú. Nem ismeri a megegyezéses válást, és öt éves különélést ír elő a házasság felbontásához. Ma sokan szorgalmazzák, hogy a törvény módosításával nyíljék mód gyorsabb, megegyezéses válásokra is. A pártpolitika azonban ma már nem tekinti csatatérnek a válás kérdését. A régi ,,válási front,, széthullott, s valószínűleg soha nem is áll már többé össze, így a váláspártiak esélye nem valami jó. Néhány kiegészítő módosítás azonban született a közelmúltban. Így az olasz jogszabályok lehetővé teszik például, hogy válás esetén a gyermeket váltakozva helyezzék el a két szülőnél - természetesen, ha mindkét félnél megvannak a kellő feltétel ek és biztosítékok. A legfelső bíróság pedig éppen a húsz éves évfordulón tett közzé egy fontos értelmezést, amely szerint az elvált feleséget megillető tartásdíj úgy állapítandó meg, hogy az anyagilag gyengébb félnek ,,a házasságban élvezett életszínvonalat biztosítsa,,. Tehát a gazdag férj nem fizetheti ki elvált nejét két fillérrel, ugyanakkor ,,élősködő jövedelemforrás,, sem lehet a tartásdíj. Giovanni Spadolini, a szenátus elnöke - aki húsz éve a Corriere dela Sera főszerkesztője volt, és a lap konzervatív olvasótábora ellenére a válás mellett tört lándzsát - ma így emlékezik meg az eseményről: ,,a törvény, bár sokan ezt jósolták, nem választotta mély árokkal ketté az olasz társadalmat, nem nyitott örökös háborút katolikusok és vallásellenesek között. Ellenkezőleg, inkább mindenki javára vált, s közelebb hozta egymáshoz a keresztény és nem keresztény gondolkodást,,. Kétségtelen, hogy a válási törvény Olaszország európaivá válásának egyik fontos mozzanata, s egyike volt a ritka pillanatoknak, amikor a bigott kereszténydemokrata konzervatív értékrendet demokratikus csatában győzték le. Ma már az is tudható, hogy a közmorál ettől nem lett rosszabb. +++ Magyar Péter (Róma) 1990. december 5., szerda 11:48
Vissza »