|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Október Párt felhívása az Országgyűléshez
"A 131 halálos áldozatot követelő
1956. december 8-i salgótarjáni karhatalmista sortűz szomorú
évfordulójának közeledtével felkérjük Önöket, hogy alkossanak olyan
törvényt, amely lehetővé teszi azoknak az ávós és karhatalmista
gyilkosoknak, illetőleg felbujtóiknak bírósági felelősségre vonását,
akik az 1956-os forradalom és szabadságharc idején Budapesten,
Mosonmagyaróvárott, Egerben, Miskolcon, Salgótarjánban és másutt a
magyar hazafiak százainak életét oltották ki.
"
BBC, Késő esti panoráma:
A magyar kormány
"... mint kiderült,
Rabár Ferenc pénzügyminiszter nem most, az elmúlt héten mondott le,
hanem már október 10-ikén, tehát a taxissztrájkot megelőzően
benyújtotta lemondását Antall Józsefnek, aki azonban erről nem vett
tudomást.
Az események utána annyira felgyorsultak, hogy úgy gondolom,
hogy ez a lemondás a feledésbe merült, vagy fontosabb dolgok
történtek ezekután, mintsem ezzel törődött volna.
"
|
|
|
|
|
|
|
Oroszország - földreform - részletes
|
Moszkva, 1990. december 3 hétfő (MTI-tud) - Az oroszországi
parlament reformszárnyának sikerült - még ha kompromisszum árán is -
elfogadtatnia a föld magántulajdonának engedélyezését az
agrárreformról szóló tervezet feletti vitában.
Az oroszországi népi küldöttek rendkívüli kongresszusának a földreformról hétfőre áthúzódott vitájában a központi kérdés a föld magántulajdonba kerülésének problémája volt. Érvek és indulatok csatáztak, s ebben a csatában az egyik oldal a termelők szabadságának alapfeltételét látta a magántulajdon létében, míg a másik oldal a spekulációtól és a kollektív gazdálkodási formákra leselkedő veszélytől óvta a népi küldötteket.
A széles körben tekintéllyel bíró, politikai vonalát tekintve maradi Parasztszövetség (amely a nyáron nyugdíjba küldött Jegor Ligacsov védnökségével alakult meg) elvetette, hogy adásvételi ügyletek tárgyává váljék a föld. Az ő táborukat erősítette - parlamenten kívülről - Mihail Gorbacsov államfő két, múlt héten elhangzott beszéde is. Gorbacsov, aki néhány hónapja még e kérdésben népszavazást tartott szükségesnek, a moszkvai pártértekezleten, valamint a kulturális élet vezetőivel találkozva is kifejtette, hogy személy szerint nem támogatja a föld magántulajdonba kerülését.
Ilyen körülmények között igazi presztizskérdéssé vált a Borisz Jelcin parlamenti elnök és Ivan Szilajev kormányfő vezette reformerők számára a szavazás kimenetele. Sikerült megtalálni azt a formulát, amely végül is lehetővé tette a kompromisszumot: egyfelől megengedett a föld magántulajdona, másfelől azonban a mezőgazdasági művelésre vett földet csak a megvásárlástól számított tíz év letelte után lehet eladni, de csak az államnak, illetve az azt megtestesítő tanácsi testületeknek, így zárva k i a spekuláció lehetőségét. Erre a formulára 602 népi küldött mondott igent, 369 szavazott ellene és 40 tartózkodott.
A törvénytervezet további részéről már simán ment a szavazás, így a népi küldöttek véglegesen elfogadták az oroszországi földreformról szóló törvényt.
Kedden az oroszországi népi küldöttek előtt a napirend szerint Szilajev ad tájékoztatót a kormány munkájáról, a gazdaság stabilizálását és a piacgazdálkodás megteremtését célzó tevékenységéről. +++
1990. december 3., hétfő 21:12
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|