|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Dél-dunántúli MDF-küldöttek politikai nyilatkozata
"A kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti liberalizmus elemei
egymást kiegészítve sajátjai a Magyar Demokrata Fórumnak. A
tanácskozás résztvevői kimondják: a politikai akarat most az lehet -
meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát -, a párt eddigi hármas
tagozódásu politikai arculatát kell megerősíteni. Amikor a helyzet
válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó
versengése a cél, hanem összefogásuk eszköz a válságos időszakon
túljutni."
SZER, Világhíradó:
Bethlen István az SZDSZ-gyűlésről
"Örömmel látom, hogy az
a váltás, ami a parlamentben már megtörtént, úgy látszik, az egész
szabaddemokrata mozgalmon átmegy, tehát egy nagyon erős, sokszor
túlságosan is támadó ellenzéki politikából egy nagyon konstruktív,
nem kevésbé kemény, de igenis konstruktív ellenzéki politika
körvonalai bontakoznak ki. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország - német lapok
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. október 30. kedd (MTI-tud) - A külföldi
segítségnek tulajdonítja a Die Welt keddi számában Carl Gustav
Ströhm, hogy a magyar kormány engedett a taxisokkal, fuvarozókkal
kialakult konfliktusban. Mint a bonni lap írja, Helmut Kohl
kancellár a római EK-csúcson keresztülvitte, hogy Magyarország
hamarabb hozzájuthasson az Európai Közösségek által korábban
kilátásba helyezett kölcsön további részéhez, ,,a nyugati
ásvanyolajkonszerneket pedig felszólították, hogy Budapestet
részesítsék előnyben a szállításoknál,,. A Die Welt számára azonban
nemcsak a magyarokkal szembeni német lekötelezettség vagy a Helmut
Kohl és Antall József közötti barátság munkált abban, hogy
,,Magyarországot nemzeti katasztrófától mentették meg,,. - A
nyugat-európai politikusok kezdik felfogni, hogy a leköszönt
kommunista rendszer örökségeként szakadék megnyilásának réme
fenyeget Közép- és Kelet-Európában. A kommunizmusban az utána
következő időszak a legrosszabb - írja a lap.
A Die Welt szerint Budapesten az egyre súlyosabbá váló gazdasági válság miatt olyan helyzet van kialakulóban, amelyben felbomlik az állam tekintélye s eltűnik az a készség, hogy mindenki rendesen bánjon a másikkal. - A magyar kormány kénytelen leépíteni a szubvenciókat és a gazdaságtalan üzemeket. A magyar ipar nagy része nemzetközi mércével mérve nem versenyképes. Ha a magyar kormány további komoly intézkedések megtételére kényszerül, a lakosság más csoportjai is arra a gondolatra juthatnak, hogy torlaszokkal és útlezárásokkal döntik el a maguk javára az elosztás körüli harcot. A nyugati segítség azonban, bármennyire szükséges is, nem jelenthet tartós megoldást, ha magában az országban nem lobban fel a gazdasági gyújtószikra - állapítja meg a Die Welt.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi számában Viktor Meier arról is ír, hogy Budapesten sokat beszélnek Horváth Balázs belügyminiszter szerepéről. A belügyminiszter, aki a kórházban lévő Antall József helyett a kormányfői teendőket is ellátta, ,,már a kezdet kezdetén kinyilvánította vagy rendőrtiszteken keresztül kifejezésre juttatta, hogy kényszerítő eszközöket az úttorlaszok fellállításával szemben nem fognak alkalmazni. Ezzel, így mondják Budapesten, az állam túlságosan hamar kiengedte kezéből a hatalmi eszközt és a tiltakozóknak teljesen szabad kezet biztosított. Nem lenne jó, hallani Budapesten, ha ez a példa iskolát teremtene,,.+++
1990. október 30., kedd 13:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|