|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Dél-dunántúli MDF-küldöttek politikai nyilatkozata
"A kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti liberalizmus elemei
egymást kiegészítve sajátjai a Magyar Demokrata Fórumnak. A
tanácskozás résztvevői kimondják: a politikai akarat most az lehet -
meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát -, a párt eddigi hármas
tagozódásu politikai arculatát kell megerősíteni. Amikor a helyzet
válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó
versengése a cél, hanem összefogásuk eszköz a válságos időszakon
túljutni."
SZER, Világhíradó:
Bethlen István az SZDSZ-gyűlésről
"Örömmel látom, hogy az
a váltás, ami a parlamentben már megtörtént, úgy látszik, az egész
szabaddemokrata mozgalmon átmegy, tehát egy nagyon erős, sokszor
túlságosan is támadó ellenzéki politikából egy nagyon konstruktív,
nem kevésbé kemény, de igenis konstruktív ellenzéki politika
körvonalai bontakoznak ki. "
|
|
|
|
|
|
|
Az 56-os Szövetség közleménye
(OS)
|
1990. október 26., péntek - Az 56-os Szövetség elnöksége tiszteletét és köszönetét ezúton fejezi ki Antall József elnök úrnak az alábbiakért. 1990. október 22-én a 14 órakor előzetes megbeszélés értelmében miniszter elnök úr fogadta szövetségünk küldöttségét. A küldöttségünk tárgyalását a miniszterelnök úrral az 56-os szellem hatotta át és kísérte végig a nemzetünket érintő politikai kérdésekben. A 22-i találkozón arról is megállapodás született Hornyák Tibor elnök és Antall József miniszterelnök között, hogy október 23-án az első Szabad Szabadságharcos Világtalákozón Antall úr részt vett és beszédet mond. A miniszterelnök úr mindkét esetben állta a szavát oly annyira forradalmárhoz méltóan, hogy a találkozóról sajnos útja a kórházban vezetett.
Tisztelt Elnök Úr Mi 56-osok betegágyánál megismételjük azt a kijelentésünket, hogy amíg Ön 56 szellemében képviseli hazánk és népünk érdekeit, addig mi a legteljesebb erkölcsi támogatásban részesítjük Önt és kormányát.
Elnök Úr Kérjük a Mindenhatót, hogy Önt mielőbb jó egészségben adja vissza a magyarság szolgálatának, hogy műveltségét és hazafiságát a sokat szenvedett népünk szolgálatába állíthassa vissza.
Budapest, 1990. október 26. (OS)
1990. október 26., péntek 21:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|