|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Dél-dunántúli MDF-küldöttek politikai nyilatkozata
"A kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti liberalizmus elemei
egymást kiegészítve sajátjai a Magyar Demokrata Fórumnak. A
tanácskozás résztvevői kimondják: a politikai akarat most az lehet -
meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát -, a párt eddigi hármas
tagozódásu politikai arculatát kell megerősíteni. Amikor a helyzet
válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó
versengése a cél, hanem összefogásuk eszköz a válságos időszakon
túljutni."
SZER, Világhíradó:
Bethlen István az SZDSZ-gyűlésről
"Örömmel látom, hogy az
a váltás, ami a parlamentben már megtörtént, úgy látszik, az egész
szabaddemokrata mozgalmon átmegy, tehát egy nagyon erős, sokszor
túlságosan is támadó ellenzéki politikából egy nagyon konstruktív,
nem kevésbé kemény, de igenis konstruktív ellenzéki politika
körvonalai bontakoznak ki. "
|
|
|
|
|
|
|
,,Maradonapolisz,, kiütéses győzelmet várt... (7. rész)
|
A mérkőzés előtt Careca arról panaszkodott, hogy a hétvégi elvesztett bajnokin bizony nagyon hiányoztak neki és a többieknek is Maradona precíz indításai. Nos, a szerda esti 90 percben már az ,,isteni kis-nagyember,, labdái is a Napoli ,,tűzerejét,, javították, de sokáig hiába, mert az Ú. Dózsa igazán figyelemre méltó fegyelmezettséggel állta el az olasz támadások útját. Mi több, a kollektív védekezés közben feltűnően jól őrizte az argentin karmestert Huszárik, akire a testőr szerepet bízta Kovács Ferenc vezetőedző. Amellett Fitos alig célt tévesztett szabadrúgása, s a vendéglátók védelmének apróbb megingásai is azt jelezték a találkozó elején: tényleg nem feltartott kézzel vonult ki a San Paolo gyepszőnyegére a lila-fehér gárda. A derekas helytállást jó félórán keresztül produkálta a magyar bajnok, kár, hogy a fellopakodó hátvédre elfelejtettek odafigyelni, Baroni lövése pedig nem tévesztett célt. Innentől vége volt az addigi egyensúlynak, az újpestiek már nem tudták tartani magukat, s ha össze nem is roppantak, csak nagy nehézségek árán voltak képesek az ellenállásra. Másfelől, Maradona góljai ellenére is meglepően sok helyzetet packáztak el az olaszok. Igaz, ezúttal ezt is büntetlenül tehették...
A mérkőzés utáni edzői villámnyilatkozatok:
Alfredo Bigon:
- Maradona jelenléte megnyugtatóan hatott, labdái ismét aranyat értek, góljairól nem is beszélve. Örülök, hogy a csapat formája javul, bár voltak üresjáratok is, tehát kell is a jó, sőt, a még jobb teljesítmény, mert nagyratörő terveinket a BEK-ben csak így válthatjuk valóra.
Kovács Ferenc:
- Már a sorsoláskor tudtuk, hogy nem lehetnek illuzióink, hiszen a világ egyik legjobb klubcsapatát kaptuk ellenfélül. Harmincöt percig így is álltuk a sarat, azután viszont kihagyások voltak az összpontosításban, s már nem tudtuk felvenni a Napoli ritmusát. Ezzel együtt nagyjából azt nyújtotta a csapat, amit jelenlegi összetételében tud, más kérdés, hogy az olasz bajnok ellen ez bizony keveset ér...+++
1990. szeptember 19., szerda 23:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|