|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Dél-dunántúli MDF-küldöttek politikai nyilatkozata
"A kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti liberalizmus elemei
egymást kiegészítve sajátjai a Magyar Demokrata Fórumnak. A
tanácskozás résztvevői kimondják: a politikai akarat most az lehet -
meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát -, a párt eddigi hármas
tagozódásu politikai arculatát kell megerősíteni. Amikor a helyzet
válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó
versengése a cél, hanem összefogásuk eszköz a válságos időszakon
túljutni."
SZER, Világhíradó:
Bethlen István az SZDSZ-gyűlésről
"Örömmel látom, hogy az
a váltás, ami a parlamentben már megtörtént, úgy látszik, az egész
szabaddemokrata mozgalmon átmegy, tehát egy nagyon erős, sokszor
túlságosan is támadó ellenzéki politikából egy nagyon konstruktív,
nem kevésbé kemény, de igenis konstruktív ellenzéki politika
körvonalai bontakoznak ki. "
|
|
|
|
|
|
|
Parlament - második nap (38. rész)
|
A bizottsági ülések idején az Országgyűlés személyi javaslatok, illetve különféle állásfoglalások, interpellációk megtárgyalásával folytatta munkáját. Pesta László, az Országgyűlés jegyzője ------------- ismertette a titkos szavazás eredményét, amelynek során megválasztották az Állami Számvevőszék tisztségviselőit. Az Országgyűlés tagjai közül 317-en szavaztak. Az érvényes szavazatok száma 308, az érvényteleneké 9 volt. A jelöltek ellen 8-an voksoltak. A plénum az Állami Számvevőszék elnökévé 281 szavazattal dr. Hagelmayer Istvánt, elnökhelyettesévé 282 szavazattal Sándor Istvánt választotta meg. Az Állami Számvevőszék tisztségviselői az Országgyűlés előtt letették a hivatali esküt. Az eskütételt követően - az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának állásfoglalása alapján - a társadalombiztosítás irányításáról és a társadalombiztosítási bizottság létrehozásáról szóló határozattervezetről döntöttek a képviselők. Az állásfoglalásban a bizottság javaslatot tett arra: a kormány úgy szervezze a társadalombiztosítás új irányítási és szervezeti rendszerének kidolgozási munkálatait, hogy a társadalombiztosítás önkormányzatáról szóló törvényt a Parlament még 1990 januárjában megvitathassa. Addig is a bizottság szükségesnek tartja és javasolja, hogy az Országgyűlés hozzon létre egy társadalombiztosítási bizottságot, amely őrködik a Társadalombiztosítási Alap jogszerű, a biztosítottak érdekében történő felhasználása fölött. E témával kapcsolatban senki nem kért szót, így az elnök elrendelte a szavazást: a képviselők nagy többsége elfogadta a társadalombiztosítás irányításáról és a társadalombiztosítási bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozattervezetet. Ezután - ugyancsak a szociális és egészségügyi bizottság, továbbá a terv- és költségvetési bizottság együttes javaslata nyomán - a társadalombiztosítási ellátások 1989. évi egyszeri kiegészítéséről hoztak határozatot a képviselők. Az állásfoglalással egyhangúan egyetértett az Országgyűlés. (folyt.köv.)
1989. október 31., kedd 20:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|