|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Dél-dunántúli MDF-küldöttek politikai nyilatkozata
"A kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti liberalizmus elemei
egymást kiegészítve sajátjai a Magyar Demokrata Fórumnak. A
tanácskozás résztvevői kimondják: a politikai akarat most az lehet -
meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát -, a párt eddigi hármas
tagozódásu politikai arculatát kell megerősíteni. Amikor a helyzet
válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó
versengése a cél, hanem összefogásuk eszköz a válságos időszakon
túljutni."
SZER, Világhíradó:
Bethlen István az SZDSZ-gyűlésről
"Örömmel látom, hogy az
a váltás, ami a parlamentben már megtörtént, úgy látszik, az egész
szabaddemokrata mozgalmon átmegy, tehát egy nagyon erős, sokszor
túlságosan is támadó ellenzéki politikából egy nagyon konstruktív,
nem kevésbé kemény, de igenis konstruktív ellenzéki politika
körvonalai bontakoznak ki. "
|
|
|
|
|
|
|
Huszonnyolc kilogrammos heroinfogás (1. rész)
|
1989. szeptember 19., kedd - A magyar rendőrség kábítószerellenes csoportja eddigi legsikeresebb akcióját hajtotta végre néhány nappal ezelőtt Budapesten: egy török állampolgár vezette kamionban 28 kilogramm heroint talált. Az akció részleteiről a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékesei kedden tájékoztatták a sajtó képviselőit a Belügyminisztériumban.
Szabó Ferenc ezredes, a budapesti rendőr-főkapitány helyettese elöljáróban elmondta, hogy Magyarország már régóta tranzitútvonalnak számít a kábítószerforgalomban. A keménydrog-szállítmányok felderítésére a fővárosban is speciálisan képzett csoportot hoztak létre. A mostani akciót több hónapos ,,előkészítő,, munka előzte meg. Peer Tibor alezredes, a BRFK gazdaságvédelmi alosztályának vezetője az ügy részleteit ismertetve szólt arról, hogy a most lefoglalt DAF típusú kamion magyarországi útjait már régebb óta figyelték az Interpol jelzése alapján. Ari Ramazan 37 éves török állampolgár a nyergesvontatóval szeptember 13-án, 22 órakor Röszkénél lépte át a magyar határt 20 tonna földimogyoróval. Az éjszakát, illetve a másnapot a XIX. kerületi parkolóban töltötte, majd este 9 órakor hagyta el a telephelyet. A rendőrség biztos ,,fülesre,, ment, amikor fél órával később a Soroksári úton leállította a kamiont. A járművet a cinkotai kamiontelepen vizsgálták át, s rátaláltak a heroinszállítmányra, amelyet a jármű ál-differenciálművébe rejtettek. Ez a heroinfogás Európában is a legnagyobbnak számít az idén. A 38 darab csomag egyikét már a helyszínen narkó-tesztpróbának vetették alá, s ez kimutatta a heroint. Az egész mennyiséget az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Intézetében vizsgálták meg, s a teszt jó minőségű, mintegy 60 százalékos finomságú heroint jelzett. Mindez arra vall, hogy a szállítmányt tovább higították volna, hiszen általában 30-40 százalékos minőségben ,,fogyasztják,,. A heroin ,,világpiaci ára,, grammonként 60-80 dollár körül mozog, így a lefoglalt tétel értéke 1 millió 681 ezer dollár, vagyis mintegy 100 millió forint. Az alosztályvezető elmondta, hogy a kamionsofőr tagad, azt állítja, hogy a ,,külön áru,, létéről nem tudott. A földimogyorót az NSZK-beli Ulmba kellett volna eljuttatnia. A rendőrség ezzel szemben azon a véleményen van, hogy aki mintegy 10 éve vezet kamiont, annak érzékelnie kellett volna, hogy az ál-differenciálmű miatt megváltozott a jármű menettulajdonsága. (folyt. köv.)
1989. szeptember 19., kedd 13:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|