|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Dél-dunántúli MDF-küldöttek politikai nyilatkozata
"A kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti liberalizmus elemei
egymást kiegészítve sajátjai a Magyar Demokrata Fórumnak. A
tanácskozás résztvevői kimondják: a politikai akarat most az lehet -
meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát -, a párt eddigi hármas
tagozódásu politikai arculatát kell megerősíteni. Amikor a helyzet
válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó
versengése a cél, hanem összefogásuk eszköz a válságos időszakon
túljutni."
SZER, Világhíradó:
Bethlen István az SZDSZ-gyűlésről
"Örömmel látom, hogy az
a váltás, ami a parlamentben már megtörtént, úgy látszik, az egész
szabaddemokrata mozgalmon átmegy, tehát egy nagyon erős, sokszor
túlságosan is támadó ellenzéki politikából egy nagyon konstruktív,
nem kevésbé kemény, de igenis konstruktív ellenzéki politika
körvonalai bontakoznak ki. "
|
|
|
|
|
|
|
- Az MSZMP és az ellenzék - 2. folyt.
|
- Most visszatérve arra amit említettem, hogy a kerekasztal-tárgyalások folyamán érdekes kijelentések hangzottak el, úgy tűnik, hogy Pozsgay Imre megint mintha egy lépéssel előreszaladt volna. Kijelentette, hogy a pártalapszervezetek kérdését meg kell vizzsgálni. És ezzel minthogyha gyengítené a párt erejét. Mi erről a véleményed? - Igen. Az Ellenzéki Kerekasztal hosszú ideje azt vallja, hogy nem szabad pártalapszervezeteknek működnie a különböző munkahelyeken. Nyilvánvalóan ezzel is gyöngíteni próbálják az MSZMP óriási erejét, jelenlétét a gazdaság, társadalompolitika különböző szféráiban. Ugyanakkor az MSZMP eddig csak arra volt hajlandó, hogy megszüntesse a pártalapszervezetek jelenlétét egyrészt a hadseregben, másrészt a bíróságokon és általóban mondjuk a köztisztviselők, állami dolgozák körében. Amit Pozsggay Imre mondott a minap, az inkább megfelel az ellenzék véleményének, tehát annak, hogy ne legyen semmilyen munkahelyen, munkaterületen ennyi pártalapszervezet. Most két dolog lehetséges. A múlt hónapok során Pozsgay Imre nagyon gyakran - ahogy te is említetted - legalább egy, néha két-három lépéssel a pártvezetőség előtt futott. És azután több esetben is - most az 1956. megítéléséről beszélünk például - végül is a pártvezetőség csatlakozott hozzá. Ez nagyon valószínű most is, de ugyanakkor nem szükségszerű. Lehetséges, hogy itt Pozsgay Imre valóban csak egy egyéni véleményt nyilvánított ki, és lehetséges, legalábbis ideig-óráig, a pártvezetőség nem fogja ezt elfogadni. +++
1989. augusztus 31., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|