|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Dél-dunántúli MDF-küldöttek politikai nyilatkozata
"A kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti liberalizmus elemei
egymást kiegészítve sajátjai a Magyar Demokrata Fórumnak. A
tanácskozás résztvevői kimondják: a politikai akarat most az lehet -
meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát -, a párt eddigi hármas
tagozódásu politikai arculatát kell megerősíteni. Amikor a helyzet
válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó
versengése a cél, hanem összefogásuk eszköz a válságos időszakon
túljutni."
SZER, Világhíradó:
Bethlen István az SZDSZ-gyűlésről
"Örömmel látom, hogy az
a váltás, ami a parlamentben már megtörtént, úgy látszik, az egész
szabaddemokrata mozgalmon átmegy, tehát egy nagyon erős, sokszor
túlságosan is támadó ellenzéki politikából egy nagyon konstruktív,
nem kevésbé kemény, de igenis konstruktív ellenzéki politika
körvonalai bontakoznak ki. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP és az ellenzék
|
London, 1989. augusztus 31. (BBC, Esti panoráma) - A magyar Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai a választási rendszerrel kapcsolatos javaslatokhoz vezettek. Ezekről és a tárgyalásokról általában néhány kérdést tettem fel a studióban szakértőnknek, Pártos Gábornak. Olyan vélemny is elhangzott már, hogy a keresztasztal-beszélbetés a hét közepére véget érhet, hiszen most már zöldágra vergődtek. A kerekasztal többször megfeneklett, azután új lendületre kapott, most legalább van néminemű konkrét eredmény, ez a bizonyos választási rendszer, a 150-150-50, valamint néhány érdekes kijelentés, különösen Pozsgay Imre szájából. Én nagy érdeklődéssel figyeltem a lengyel választások előkészítését abból a szempontból, hogy hogy néz ez ki majd Magyarországon, és örömmel látom, hogy itt mintha kedvezőbb lenne ez a rendszer, ami nem tudom milyen mintára, német mintára vagy angol mintára, kialakult. Hogy látod te ezt a 150-150-50 rendszert, és mi ez tulajdonképpen? - Említetted az angol példát is, nyugatnémet példát is. Ez az új választójogi tervezet leginkább a nyugatnémet példára emlékeztet. Tulajdonképpen egyrészt egy kombinációja az egyéni választókerületeknek és a lajstromos rendszernek. Ami azt jelenti, hogy az egyéni választókerületben nyilvánvaláan a legtöbb szavazatot megszerző jelölt jut be, de a többi jelölt szavazatai elvesznek, semmit nem számítanak. Na most ezt azzal próbálják valamilyen mádon megoldani, hogy megyei listák lesznek, amelyek alapján a különböző pártok annyi jelöltet juttathatnak a parlamentbe, amennyi szavazatot kaptak, és a maradék ötven hely pedig ezen az országos listán szintén majd szét lesz osztva a pártok között, olyan mértékben, hogy hány szavazatot kaptak az egyéni választkákerületekben. (folyt.)
1989. augusztus 31., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|