|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Dél-dunántúli MDF-küldöttek politikai nyilatkozata
"A kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti liberalizmus elemei
egymást kiegészítve sajátjai a Magyar Demokrata Fórumnak. A
tanácskozás résztvevői kimondják: a politikai akarat most az lehet -
meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát -, a párt eddigi hármas
tagozódásu politikai arculatát kell megerősíteni. Amikor a helyzet
válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó
versengése a cél, hanem összefogásuk eszköz a válságos időszakon
túljutni."
SZER, Világhíradó:
Bethlen István az SZDSZ-gyűlésről
"Örömmel látom, hogy az
a váltás, ami a parlamentben már megtörtént, úgy látszik, az egész
szabaddemokrata mozgalmon átmegy, tehát egy nagyon erős, sokszor
túlságosan is támadó ellenzéki politikából egy nagyon konstruktív,
nem kevésbé kemény, de igenis konstruktív ellenzéki politika
körvonalai bontakoznak ki. "
|
|
|
|
|
|
|
felcím: Az MTI-Press megkérdezte főcím: Igaz, hogy hazánk a kábítószer-csempészet tranzitállomása?
|
- Sajnos igaz - mondja Hollósi György rendőrőrnagy, az ORFK főelőadója. A külföldön, elsősorban Nyugat-Európában történt nagyobb kábítószer lefoglalások körülményei, illetve az Interpol felderítési adatai alátámasztják, hogy országunkon keresztül halad át a közel-keleti kábítószertermelő valamint a nagy felvevő piacokkal rendelkező országok közötti, "tartalék" tranzit útvonal. - Mibe rejtik a rakományokat, hogyan értesülnek Önök az áthaladásukról? - A legfrissebb statisztikai adatok szerint a Nyugat-Európában lefoglalt heroin 60 százaléka TIR kamionokban érkezik. Ezek a nemzetközi egyezmények alapján védettséget élveznek, mert egyetlen vámszerv sem nyitja fel szívesen őket. Szállítanak még vámzárakkal ellátott rakományokban, vagy kiépített rejtekelyeken. Az útvonalaink igénybevétele még nem rendszeres, azonban időnként hazánkon áthaladó nagyobb mennnyiségű kábítószer csempészetről kapunk információt. - Hogyan, miből derül ki, hogy a mi országunkon is keresztül haladt az a szállítmány, amelyet az Interpol nyomozói lefoglaltak? - Mondok két példát: nemrégen az isztambuli kábítószer csoport felderített egy titkos laboratóriumot, ahol 170 kg heroint és a heroin előállításához szükséges 300 liter vegyi anyagot foglaltak le. A nyomozás során kiderült, hogy a titkos üzemből Európába induló szállításokat egy iráni férfi szervezte, akiről értesítést kapott valamennyi Interpol tagország. Nekünk sikerült megállapítani, hogy az esetet megelőzően ez a férfi Magyarországon kapcsolatba lépett egy olyan honfitársával, aki addig még nem volt ismert a kábítószerüldöző hatóságok előtt. Mint később kiderült, ő volt az egyik nyugat-európai összekötő. Egy másik esetben az NSZK hatóságai értesítettek bennünket arról, hogy Nyugat-Berlinben egy bútorszállító kamionban lefoglaltak 27 kg hasist, amelyet fotelekben rejtettek el. Letartóztatták a szállítmányt kísérő négy arab állampolgárt, s kiderült, hogy a kamion a "tartalék Balkán útvonalon", tehát Bulgária, Jugoszlávia és Magyarország érintésével jutott Nyugat-Európába. A különös csak az volt, hogy a letartóztatottak egyike sem járt az adott időben ezekben az országokban. (folyt.)
1989. augusztus 7., hétfő 12:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|