|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
Hétvégi sportműsor (1. rész)
|
1990. november 30. péntek (MTI) - A hétvégén Budapesten és vidéken a következő fontosabb sporteseményekre kerül sor.
december 1., szombat: ---------------------
kézilabda: Bajnoki férfi és női mérkőzések, köztük a férfiaknál: Sz. Olajbányász SE - PMSC, Szolnok, 17 ó, D. Dózsa - Tatabányai Bányász, Debrecen, 10.30 ó
kosárlabda: Bajnoki férfi és női mérkőzések, köztük a férfiaknál az A-csoportban: Bp. Honvéd - Atomerőmű SE, Dózsa György út, 16 ó, Tungsram SC - Bajai SK, Megyeri út, 18 ó; a nőknél az A-csoportban: Tungsram SC - Soproni VSE, Megyeri út, 16 ó, MTK-VM Pécsi VSK, Hungária körút, 16 ó
műkorcsolya: 15. junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokság, Budapest Sportcsarnok, férfi szabadkorcsolyázás, 14 ó
röplabda: Bajnoki férfi és női mérkőzések, köztük a férfiaknál az A-csoportban: Kapos Volán - Tungsram SC, Kaposvár, 15 ó, KSC - Kazincbarcikai Vegyész, Kecskemét, 16.30 ó
tenisz: Mineralimpex Kupa, WTA pontszerző verseny, Érd, 13 ó
tollaslabda: Mesterek Tornája A-kategóriás páros ranglistaverseny, X., Hungária körút 9-11., 10.30 ó
torna: Dr. Varga Sándor emlékverseny, az FTC nemzetközi versenye, Tornacsarnok, 16 ó
vívás: MÁV-Monimpex-Tokaj Express férfi párbajtőr Világ Kupa, Nemzeti Sportcsarnok, 8 ó, döntő 17 ó (folyt.köv.)
1990. november 30., péntek 09:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|