|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a nyilvánossághoz - a Katalizátor Iroda tiltakozása
"... tiltakozik a polgármesteri hivatalok, korábban a
kerületi tanácsok pártállami időket idéző gyakorlata ellen, amellyel
a közterülethasználati kérelmeinket elutasítják, illetve tiltakozunk
a Közterületfelügyelőség tervezett akciója ellen, amely
megakadályozná árusító standjainkat a további működésben.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Válságban a magyar politikai pártok
"Mécs, aki az ötvenhatosokat képviselő, már csaknem egyedül a
vezetésben, meglehetősen diktatórikusnak tartja a párt irányítását,
amelybe a tagságnak alig van beleszólása. Úgy véli, a vezetést annak
idején alapvetően három kör adta: a volt illegális Beszélő című lap
szerkesztői, az ötvenhatosok, akik tehát mára már lemorzsolódtak, és
a független értelmiségiek, akik nem feltétlenül azonosak a korábbi
demokratikus ellenzékkel.
Mécs Imre azt érzékelteti, hogy a vezetés gyakorlatilag két
ember kezébe csúszott, Magyar Bálintéba és Kis János filozófuséba,
aki a párt elnöke. "
|
|
|
|
|
|
|
December 1. - AIDS világnap (2.)
|
,,AIDS-tudatossági napokat,, tartanak Nagy-Britanniában. A lapok bő terjedelemben foglalkoznak a betegséggel, miután a most nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy a homoszexuálisok körében csökken az AIDS terjedési sebessége, a heteroszexuálisok körében viszont gyorsul.
Az első AIDS-esetet 1981-ben regisztrálták Nagy-Britanniában, mára 3798 megbetegedést jegyeztek föl, s eddig a betegek közül már 2040-en meghaltak. Az AIDS-vírussal fertőzöttek száma közel 15 ezer, közülük több mint 1570 nő.
Dél-Afrikában a Natal Witness című lap csütörtökön 30 ezer óvszert osztott szét Natal tartományban az utcán megjelent lapszámokkal együtt, az újság AIDS-ellenes kampánya részeként. A lap szerkesztőségi cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy Dél-Afrikában az AIDS-fertőzés egyik legfőbb góca Natal tartomány főleg zuluk lakta része, s az országban az AIDS-esetek száma 2010-re elérheti a 12 milliót is. +++
1990. november 30., péntek 08:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|